Magyar Cserkész, 1962 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1962-12-01 / 12. szám

- Ho! mit mondtam! Ha 361 viselitek magatokat. Aztán szépen sorts kell állni. így ni, amelyik nagyobb, előbbre, amelyik kisebb, hátrább.

ügy szépen sorba állította őket, mint az orgonasipokat. A két legkisebb az apa térdére és karjára jutott.- Már most csendesség! Majd én elébb elénekelem: ti pedig majd aztán utánam.

Azzal komoly áhitatos képpel, levéve zöld sipkáját fejéről, eikezdé János mester azt a szép hangzatos éneket, ami igy kezdődik:

"Krisztus Urunknak áldott szüle - tésén..."

A nagyobb fiuk és leánykák az első hallásra megtanulták a dallamot,több baj volt a kisebbekkel, azok mindig fátrevitték a dalt, s ki-kimentek a taktusból, végre mindnyájan tudták azt, s az volt aztán a nagy öröm, mikor mind a kilenc egyszerre vékonyan és vékonyabban zengedezé azt a szép dalt,amit maguk az angyalok énekeltek azon az aolékezetes éjszakán^ s talán még most is énekelnek, amidőn ilyen szép kilenc ártatlan lélek őszinte örömének harmóniás hangja kéri onnan felülről a visszhangot tőlük?

Bizonyára a gyermekek énekének örülnek ott fenn a mennyben.

Hanem annál kevésbe örülnek odafenn az első emeleten.

Ott egy gazdag nőtelen ur lakik, egymaga kilenc szobában: egyikben ül, a másikban alszik, a harmadikban pipázik, a negyedikben ebédelj ki tírdná, mire használja a többit?

Ennek sem felesége, sem gyermeke, hanem van annyi pénze, ?iogy maga sem tudja, mennyi?

Ez a gazdag ur éppen nyolcadik szobájában ült az este, és azon gondolkozott, hogy miért nincs az ételnek ize? miért nincs a hírlapokban semmi érdekes? miért', nincs e nagy szobákban elég levegő? miért nincs a ruganyos ágyban csendes álom? amidőn Janos mester földszinti szobájából elkezdett elébb lassan, aztán mindig erősebben hangzani föl hozzá ama vidámságra ösztönző ének.

Eleinte nem akart rá ügyélni,hogy majd vége szakad, hanem amikor már tizedszer is újra kezdték, nem állhatta tovább a dolgot.

Összemorzsolta kialudt szivarát, s lement maga hálókabátban a csizmadia szállására.

Éppen végezték azok a verset, amint benyitott hozzájuk, s János mester egész tisztelettel kelt fel a nagy ur előtt háromlábú székéről.- Kend János mester a csizmadia, ugye? - kérdé tőle a gazdag ur.- Igenis szolgálatjára, nagyságos uram} parancsol egy pár fénymázas topánkat?- Nem azért jöttem. De sok gyermeke van kendnek.- Van biz, nagyságos uram, kicsiry is, nagy is. - Sok száj, mikor evésre kerül a dolog.- Még több száj, mikor énekelnek. Hallja kend János mester, én kendet szerencsés emberré akarom tenni.. Adjon nekem egyet ide a gyermekei közöl, én azt fiammá fogadom, felneveltetem, eljár velem utazni külföldre, lesz belőle ur, a többieket is segítheti.

János mester szörnyű szemeket meresztett erre a mondásra; nagy szó volt az! egy gyermeket úrrá tenni.Kinek ne ütne ez szeget a fejébe?- Hogyne adná? Persze, hogy odaadja! hiszen az nagy szerencse.- No válasszon kend közölök hamar egyet; aztán menjünk. - János mester hozzáfogott a választáshoz:- Ez a Sándorka. No ezt nem adom. Ez jól tanul; ebből papnak kell lennif a második: ez leány, leány nem kell a nagyságos urnák; a Ferencke: ez már segít nekem a mesterségben, e nélkül nem lehetek el; a Jánoska: lám,lám, ez meg a nevemre van keresztelve, nem adhatom oda; a kis Józsi: ez meg egészen az anyja formája, mintha csak őtet látnám, ez ne lenne többet a háznál? No most megint leány következik, ez semmi; azután itt van a Palika). Ez volt az anyjának legkedvesebbje; éh, szegény asszony, megfordulna a koporsójában,ha ezt idegennek adnám; no ez a kettő meg még nagyon kicsiny, mit csinálna velők a nagyságos ur?

folyt .l1*. old.- 5 -