Magyar Cserkész, 1961 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1961-03-01 / 3. szám

MI ÚJSÁG A CSAPATOKNÁL? ARGENTINA: A Buenos Aires mellett megrendezett délamerikai őrsi táborozáson a magyar színeket 3 őrs képviselte /kettő a 12., egy a 18.sz.cscs.-bői/. Résztvevő nem­zetek voltak: Argentina,Braziiia, Chile, Peru, Paraguay, Uruguay, USA, Anglia, továbcá a menekült szövetségek képvi­seletében a magyarokon kivul, örmények és oroszok. A tábor teljes létszáma 1500 cserkész volt, s az egyes nemze­teket képviselő Őrsöket öt altáborba csoportosította a táborparancsnokság. A magyar fiuk kitünően szerepeltek. Az első napon óriási orkán és zivatar próbálta ki a tábor álló képességét. A résztvevők 80 %-át át kellett telepí­teni a szomszédos katonai akadémiára. A magyar tábor és sátrak azonban áll­ták a vihart, sőt a viz által kiöntött szomszédos őrsöket is vendégül látták éjszakára. Az eiső napok pontversenyeit a ma­gyarok nyerték. A megnyitó ünnepélyen, amit a rádió is közvetített, a bemon­dó külön részben igen szépen emléke­zett meg a magyarokról és Magyarország­ról. Nagy vonzó ereje volt a magyar cserkész kiállításnak is. AUSZTRIA: örömmel adunk ismét hirt egy cser­­készházasságrói. Ez alkalommal VEÉGH Mária lest. és KRAMÁR Zoltán cst.Bécs­­ben, a Schönbrunn-i kastély kápolnájá­ban megtartott esküvőjéről számolunk be és minden magyar cserkész nevében kívánunk sok boldogságot. FRANCIAORSZÁG: A párizsi magyar leánycserkészet 17 jelölttel indult meg Nyári Vera és Beno­­ze Márta irányítása mellett. KANADA: A három Montreal-i magyar cserkész­­csapat január 14-én közös táncmulatsá­got rendezett, igen nagy anyagi és er­kölcsi sikerrel. Másnap a három csapat ugyancsak kö­zösen emlékezett meg a magyar cserké­szet 50.éves jubileumáról. Az ünnepi beszédet a Szövetség elnöke mondotta. Ez alkalommal mutatkozott be a 23..37. sz. csapatokból létrejött regős garda is. Az est egyik kiemelkedő progrsmmja Chászár Ede Szöv.Társelnök afrikai be­számolója volt, melynek érdekességét a Montrealban tanuló nigériai cserkész fellépte is növelte. LIBÉRIA: A Monrovia melletti missziós állo­máson 1956 óta működik Leidenfrost Tó­dor est. luteránus lelkész. Munkájával a Kpeiie törzset szolgálja. Bibliát és egyéb vallásos irodalmat fordítanak kpelle-re és újságot szerkeszt ezen a nyelven. TRINIDAD: A Szövetség Külügyi Osztálya a 2. Caribbean Jamboreera érkezett meghí­vásnak eleget teendő, keres cserkész­­vezetőket, akik f.évi április 4-14 kö­zött részt tudnának venni ezen az ér­dekesnek Ígérkező Latin-Amerika-i cser­késztalálkozón. A résztvenni szándéko­zók forduljanak közvetlenül Chászár Ede cscst.-hez. USA: A New York-i lett cserkészek jubi­leumi ünnepélyén Chászár Ede cscst. és két newyorki les.vezető, a New York-i International Ginscout troop rendezésében megtartott "Thinking Day"-n a 46.sz. leses, képviselte a magyar cserkészetet. A február 16-18 között megrendezett nemzetekközötti vivóbajnokságon a 6,7» 38, 46.sz. csapatok tagjai felváltva teljesített szolgálattal öregbítették a magyar cserkészet jó hírnevét. Csapiár András cserkész, a Los An­geles-! 8.sz.Juiianus barát cscs. tag­ja, a Santa Fe Springben megtartott ta­nulmányi versenyen elsődijat nyert. A clevelandi és környékbeli csapa­tok januárban rendezték meg jubileumi cserkészbáljukat 1000 főnyi közönség részvéteiével, a Tudor Arms Hotel bál­termeiben. Mint eddig mindig, most is egy bizottság választotta ki a leg­­cserkésziesebben viselkedő leányt és fiút. Az idén Dósa Mária lest. és Trom­bitás Csaba őv. nyerték el a kitüntető cimet. A 6. és 38. sz. csapatok újonnan megalakult tánccsoportja nagy sikerrel szerepeit a passaici "Talent Show"- n a pusztafalusi csárdással és más népi táncokkal, közei 300 főnyi közönség e­­iőtt. Nagy tetszést aratott a leányok saját himzésu népviselete. Az Eszperantó Cserkész Világszövet­ség híradója hosszaob riportot közölt a magyar cserkészet munkájáról és je­lenlegi helyzetéről. Olvasóink szives elnézését kérjük a februári szám késése mi­att. A hat nyelven készült újság megjelenése^számos előre nem lá­tott forditási és technikai nehéz­ségbe e ütközött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom