Magyar Cserkész, 1959 (10. évfolyam, 2-5. szám)
1959-02-01 / 2. szám
hírmondó nehogy megszalaggyon! Semet,a vigyázok főlegénye vidáman bólintott, a többiek hangosan röhögtek, Egus felnevetett és nagyokat csapott lova nyakára.- ügyesen kigondutad, Och-tum báttya, megszároljuk ükét, mán irzem dögszagukat.- Te csak ne érezz semmit, Tétényfi. A szárolást hagyd reánk.Olyan idő vagyon, hogy még néköd is kijut belúle. Semet majd ad valakit melléd és még az reggvel megjelentöd az hadnagynak az besenyő dulást. - Hogy a legényke szólni akart, rákiabált: -U- gorj, nehogy ién ugrasszalak. - Fordultában még odabökte Semetnek: -- Aggyatok nékije iepinyt, kumiszt is elegendőt, kiérdemelte - tette hozzá megenyhült hangon. Semet intésére egy lovas a fiú mellé ugratott, ügető alakjukat percek alatt elnyelte az erősödő szürkület. Och-tum csapata visszafelé indult, Semet emberei pedig jobbra-balra eltűntek a bokrok és fák között. Hövid ideig hallani lehetett még zajukat, dörmögő káromkodást, ha egy-egy ág megcsapta az emberek arcát, később márcsak a békák brekegése, éjszakai nyugodalmukban megzavart madarak csivogésa, bugása, hápogása, felriasztott vaddisznó röfögése, csörtetése zavarta a nehezurő csöndet. Och-tumék alig ügettek negyedórát, jobbfelől nagyobbacska tisztást világított meg a hold kerek tányérja.A tisztás felső részén, egészen a fák aljában ütöttek tanyát, lovaikat a fák alá csapták. Nem béklyózták meg őket,hogyha szükség lesz majd rájuk időt sem fecsérelve nyeregbe ugorhassanak. Ochtum tarsolyából kovakő és tuzcsiszoló szerszám került elő. Percek alatt égett a tűz és forgatták nyárson a szalonnát.- Csak rakjátok, teginyek, az tüzet - biztatta őket Och-tum - hagy lássuk az erdengek testvéreit, legalább tanálja fejszénk csúf pofájukat. Letelepedtek, jóizüen falatozni kezdtek s szorgalmasan kortyolgatták a kumiszt is. Látszólag úgy gondatlanul heverésztek, ettek-ittak, igazában mindegyik feszülten figyelt minden kis zajra. Kard, csákány, fejsze, fokos, némelyiknél kopja és nyil kézügyben feküdt. Nem kellett sokáig várniok. Egyszerre csak éktelen orditozással szépszámú besenyő csapat tört a tisztásra. S máris süvitve záporozott feléjük sűrű nyileső. Valaki felorditott, a többiek elvágódtak, némelyik fektéből röpítette ki nyílvesszejét, mások begurultak a fák alá, hogy lóra kaphassanak. Még a tisztás közepét sem érték el a támadók, amikor két oldalról harsány hűi kiáltással törtek elő bemet lovasai. A támadást ők is vad nyilazással kezdték, kissé lefelé célozva, hehogy a másik oldalról rohamozókat találják. Hirtelen elhalt az orditozás és néma, kegyetlen dühhel ugrottak egymásnak. Szinte csak egyetlen recscsenés hallatszott, amint először akaszkodtak a csákányok koponyába, vállba. Semet embereinek pihent karja, Och-tum legényeinek szilaj gyűlölete szörnyű vérontást rendezett a besenyők között. Folyt.köv. 7
