Magyar Cserkész, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-03-01 / 3. szám
A KIS HUSZAR Szabadságharcunk kezdetén Ausztriában, Galíciában, Lombardiában sok magyar i'iu szolgált a különböző osztrák ezredekben. Amikor azonban megtudták, hogy Magyarországon megkezdődött a szabadságharc, megindultak hazafelé, hogy a mi háromszinü zászlónk alatt harcoljanak, a mi szabadságunkért. így történhetett, hogy egész huszárszázadok, tisztjeik vezetésevei, jöttek haza,hogy felajánlják életüket es vérüket szeretett Hazánkért. A hazatérés nem volt veszélytelen, mert az osztrák katonaság mindenütt üldözőbe vette őket, s bizony sokan haltak hősi halált, még mielőtt hazánk földjére léphettek. Ezeknek a hősöknek a nevét a magyar történelem feljegyezte, s Lenkey, Sréter, Horváth huszártisztek nevét imáiba foglalta minden magyar. A késő utókor sem feledkezett meg róluk soha. Mint minden háborúnak, úgy a mi szabadságharcunknak is, sok-sok névtelen hőse volt. Ezekről akarok most megemlékezni.Ezek is huszárok voltak s az osztrák Leoben városban állomásoztak. Abban az időbenmégnam volt rádió, telefon, a hirek csak szájrólszájra keltek s nagy későn érkeztek el Leobenbe. Amikor a huszárok meghallották,hogy Magyarország harcban áll, nem sokat gondolkoztak, hanem egy éjtszaka, magyar altisztjeik vezetésével elhagyták Leobent. 128 főből állt a század, egy sem maradt el. Messze jártak már, amikor az osztrákok észrevették huszáraink szökését. Tudták, hogy Magyarország felé vették útjukat. Ezért az arra vivő országú - takat erős katonai osztagok zárták ]e. Természetesen a mi huszárjaink is gondoltak erre s ezért nem a főutakon,hanem a hegyek között igyekeztek hazafelé. Bruck an der Muhr-nál jártak, - az egyik völgyben - amikor a Bruck-i helyőrség tudomást szerzett jövetelükről.A városparancsnok két század gyalogost rendelt ki elfogatásukra. Ennek a fél zászlóaljnak a parancsnoka, azon az uton, ahol a huszárok lovagoltak,az egyik századot tömör sorokban az utón helyezte el. A másikat a hegy oldalába bujtatta, azzal a paranccsal^ hogy hagyják a huszárokat maguk előtt ellovagolni, s ha már túl haladtak rajtuk, akkor zárják el a visszafelé vezető utat. így is történt. Sajnos, huszárjaink nem vették észre a kelepcét. Amint az utkaqyarhoz értek, ott állt az osztrák gyalogság egy százada, előre szerzett szuronyokkal. Parancsnokuk megadásra szólította fel a huszárokat. Ők azonban kardot rántva azonnal rátámadtak az osztrákokra.A lovasroham sikerének az a titka, hogy az tényleg "roham" legyen. Vagyis a lovaknak száguldva kell az ellenség soraira rázúdulni, s a huszár az ellenfél szuronyát a kardjának egyik csapásával üti félre, a másikkal pedig levágja. Itt a szűk helyen a rohamra naa volt elég távolság és hely. A huszárok eleje belevágott a gyalogosok közé,de rövid vagdalkozás után vissza kellett vonulniok. Amint megfordultak, a lesbenálló gyalogszázaddal találtak magukat szemben. Ez a század is előbujt rejtekhelyéből és elzárta a visszafelé vezető utat. Huszáraink megtorpantak és lóról szállva,a hegyoldalon próbálkozták kijutni a csapdából. Kantárszáron vezetve a lovakat, indultak neki a hegyoldalnak.Az osztrákok nem üldözték őket. Eddig csak öt fő veszteségük volt,mert az osztrákok nem használtak lőfegyvert. Az osztrák parancsnok valószínűleg nem akarta —huszárokra lövetni,mat annyira biztos volt azban, hogy úgy is elfogja őket. Ezután a huszárok egy tanyára vonultak és ott lepihentek. Mar a harmadik napja ültek nyeregben,s ember és ló egyaránt kimerült volt.Őrszemeket állítottak ki, s minthogy már késő este is volt, gyorsan elaludtak. Sajnos, az őrszemek is. A két osztrák század, az éj leple alatt, megközelítette a tanyát, s mire felvirradt,teljesen körül zárták őket. Hiába voltminden vérontás, az osztrákok lefegyverezték őket. Másnap Bruck-ban összeült a hadbíróság. A 123 huszárt felállították s egy zsákba 123 golyót tettek, amelyből 13 fekete volt. Az Ítélet szerint meg kellett tizedelni a századot. A huszárok egyenként léptek a zsák elé, az életet, vagy halált jelentő golyót kihúzni.Aki fekete golyót húzott, azt mindjárt a kivégzési négyszögbe állították. Azonban a szerencsétlenek arca meg se rebbent, amikor a halált jelentő kis golyócskát megpillantották. Búcsút intettek társaiknak s némán beálltak a négyszögbe. Lassan-lassan elfogytak a golyók, már tizenketten álltak a kivégzendők között. Végül egy golyó,egy fekete maradt a zsákban. 4
