Magyar Cserkész, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-09-01 / 9. szám
A Rárány-örs kirándult. A Csorda-kuthoz vig nótázással érkeztek meg az őrs pompás cserkészei. Ferenczy Gabi, az őrsvezető, alig várta, hogy fölverjék a magukkal hozott négyszemélyes sátrat s ott lerakják az egész napra való elemózsiát.- Fiuk, megreggelizünk, aztán miénk a nap, a domboldal, az erdő, az ég és a föld: játszunk, tanulunk. Megtanuljuk a különféle burkok kötését. Aki jó cserkész, jól tudja ezt. Imádkoztak. Reggeliztek. Utána zengett a dal: "Bárány-őrs a mi nevünk, Vigan folyik életünk, Tudja hegy, völgy, folyók Arja, Bárányoknak nincsen párja!" A nyolc fiú összenőtt a földdel és az éggel, együtt ragyogott a nappal. Tele volt szivük örömmel, boldogsággal.- flallga csak! - ugrott fel hirtelen Gabi, az őrsvezető.- Mi az? - kérdezte több fiú is.- Nem halljátok?- Mit?- Itt valaki sir. Nem is messze.- Csakugyan! - szólalt meg Peti.- Nézzük meg!- Nézzük meg! - adja ki a parancsot Gabi S a nyolc fiú húsz-harminc őzütemü szökéssel már a dombon volt. Egyik bokornál hirtelen megállották. S a bokor tövén fekvő őzike csakugyan úgy sirt, mint a kisgyerek és olyan boldogan nézett a fiukra, úgy könyörgött a szeme:- Mentsetek meg!- Itt a baj! - kiáltott fel Gabi. Csend lett, szivet dobogtató nagy csend. Erősen figyeltek mind a nyolcán.- Nézzétek! - csodálkozott Gabi.- Szegény! - jajdult föl Peti.- Hogy néz reánk! - hajolt le a földre Gabi. S már mellette térdelt hét cserkésze is.- Fáj valamije. Ne nyúljon hozzá senki. Majd én megkeresem, mi a baj. Hogy sir, szegény. Nézzétek: nem fél tőlünk. Örül, hogy simogatom.- Hol? Mi? Mutasd! - nyugtalankodtak a cserkészek.- Eltörött a jobb első lába a térde alatt. Hamar a mentőládát. S már röpült egyik cserkész vissza a sátorhoz a mentőládáért. Kikerült belőle a kötözőpólya. S Gabi végtelen szeretettel óvartosan bekötözte az őzike törött lábát.- Ez nem elég, fiuk. Meg kell gyógyítani ezt a kis őzikét.- Megmentjük! - harsogták a cserkészek. Nem gondolt már egyikőjük sem dalra, játékra. S Gabi tovább rendelkezett.- Lebontjuk a sátrat. Az egyik sátorlapra ráfektetjük az őzikét, bevisszük azonnal a szomszéd falu állatorvosához.- Helyes! Vigyük! S a nyolc cserkész az egyik sátorlapon milyen aggódással, szeretettel, boldogan vitte a legközelebbi faluba a töröttlábu őzikét! A községházára mentek először. A jegyző szívesen fogadta a fiukat. Maga ment el velük az állatorvoshoz. Útközben csak ezt mondta: Ha meggyógyul az őzike, megveszem maguktól.- Nem a miénk: mi el nem adhatjuk. Az erdőé. Az erdőnek kell majd visszaadni, jegyző ur. A jegyző meleg csodálkozással nézett az őrsvezetőre.- Igaza van. Majd én ápoltatom. S ha meggyógyul, visszaadom az erdőnek. S az őzike megértette a beszédet, mert nagyon hálásan nézett Gabira és a cserkészekre. í
