Magyar Cserkész, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-01-01 / 1. szám

zsoké első leszen minden népek között. De addig még nehéz, zeg-zugos, rögös utat kell megjárnia a nemzetnek. A fényt árny követi, a győzelmet romlás, néha már-már kialszik a magyar láng,de aztán újra felcsap diadalmasan - ' így kell lennie, ez a rendelés! - Kezét az országszerzo fia felé emelte, mormogá­­sa elhalkult, már csak suttogás volt inkább:- Megáldalak!... És most menj, indulj el az utón, amint a fölöttünk lakozo kivánja! Árpád léptének csikorgása las­san beleolvadt az őrök nyugvóra intő kiáltozásába és Álmos a főtáltos Ur­­tisztelő kürtölése hallatán felsóhaj­tott, miként a vándor, ha megpillantja az otthoni tüzeket. Nemsokára hullani kezdett a hideg éj­harmat és Kaba, nimos vén fegyvérhor­­dozója urához sietett:- Vezérem - szólogatta,-ébrendj! Jer sátradba, szemerkél a harmat. Álmos nem felelt s mikor Kaba ébresztőén karjához ért, sikongva tört ki belőle a fajdalom, mert hideg volt, élette­len. Az öregve­­zérlel­­ke ma­gányo­san, észre - vétlenül őseihez tért. Lenn a völgy­ben pe­dig már szerszámozták a vitézek nyino­­gó paripáikat, hogy elinduljanak a Nagy Magyar Utón... Árpád hadai kitérithetetlen len­dülettel elfoglalják a munkácsi pihenő után Ung várát. Ezzel a viadallal meg­kezdődött az a roppant fény-árnyjáték, melyet magyar történelemnek neveznek. Mihamar megszállják a Felső Tiszavidé­­két és Árpád a derékhaddal gyors ütem­ben nyomul előre, Zalán bolgár feje­delemmel kötött egyessége alapján,egé­szen a Sajóig. Ezalatt Bors vezér fel­száguldott a rlernád mentén, nehogy a hegy-völgyes tájékról háttamadás erje, az Alföldre vonuló magyarságot. A Sa­jónál Tas és Szabolcs,’ valamint Huba meg Töhötöm vezérek két seregrésszel elváltak a fejedelem hadától, hogy a Tiszán átkelve megütközzenek a Bihar környékét bitorló Mén Maróttal. Tas Szabolccsal karöltve kevés küzdelem árán meghódította a Szamos és a Sebes Kőrös között elterülő ország­darabot és visszafordult, hogy csatla­kozzék a mind előbbre nyomuló Árpádhoz. Töhötöm ellenben továbbnatolt és meg­vetette lábát Erdély földjén. A Duna-Tiszaközi bolgár fejede­lem, Zalán, egyre aggodalmasabban kezd­te szemlélni á magyarok térhódítását. A saját erejére támaszkodva nem mert tengelyt akasztani kellemetlenné váló szomszédjaival, tehát segitség után nézett. Sikerült is megnyernie a gö­rögöket és mikor már hatalmas haderő állott készenlétben Titelnél,felmond­ta az Árpáddal kötött barátság- szer­ződést. Fennhéjázóan megüzente a fe­jedelemnek, hogyha jót akar,akkor mi­nél előbb hagyja el Magyarország te­rületét. A hadüzenetre méltó választ kapott. A magyar sereg haladéktalanul átkelt a Zagyván és harcrakészen fel­vonult a Tisza mentén, az alpári sik melletti Tétlenhalomig és állást fog­lalt szemközt Zalán táborával. Köze­­ledtükre az egyesült bolgár-görög se­reg csatarendbe szedelőzködött, azon­ban a leszálló éjszaka megakadályozta a küzdelem kifejlődését. A két sereg közötti füzest meg­szállták az őrszemek és az ellenfelek közelsége nem hagyta pihenőre térni az egyik felet sem. Zalán őrcsónakjai egész’ éjszaka fel-alá eveztek a Ti­szán, a magyar vitézek pedig viadalra nyergeit paripáik mellett virrasztot­­ták at az éji sötétséget. A pirkadás első jelére azonnal harcra mozgolód­tak a magyarok, Árpád közvetlen ve­zérlete alatt. Szabolcs Zalán arcvonalát meg­kerülve cseltámadással a jobbszárnyra csap és miután a vágtató lovasok nyi­laikkal elárasztották a bolgárokat; a rájuk rontó ellenfél elől - ősi tak­tika szerint zűrzavaros futást szin­téivé - sebesen visszavonulnak. A ne­­hézpáncélu görög lovasság tömör hadi­rendben robogó tömege az üldözés he­vében szerteomlik és a győzelem remé­nye magával ragadja a kózéphadat is, úgyhogy a bolgárok seregháta, meg a bal szárnya védtelen marad.Erre a pil­lanatra vár Tas vezér a magyar derék haddal. Mikor már teljes a kavarodás, villámgyorsan a támasz tálán balszártw­­ra ront és a bolgár táborra csóvát vetve, a Szabolcs után iramodókat hát­ba támadja. Rettenetes kézitusa kere­kedik, dolgozik a kaid, kopja, csá­kány és bár a kijátszott, két tűz kö­zé szorult bolgárság elkeseredetten védekezik, lépesről-lépésre közelebb nyomják őket a Tiszához. Kitörési kí­sérletük összeomlik és a görög páncé­los lovasság javarésze elpusztul az öldöklő küzdelemben, maradékuk pedig fejvesztetten zudul a Tiszának, hogy átusztasson a túlsó partra,példát mu­tatva a többi menekülőnek. Árpád győzelme tökéletes. Most­­már mi sem állja útját a további hon­foglalásnak. A Duna-Tisza-Maros közén basáskodó másik bolgár fejedelem, Za­­lánhoz hasonló sorsra jut a Temes partján és a győztes vezérek, Kadosa meg Zoárd, átkelve a Dunán, hecsapnak Rácországba és ezzel megkezdik a kül­földi kalandozást.-iö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom