Magyar Család, 1975 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1975-06-01 / 3-4. szám
2 Magyar Család hogy megadja vele a jelt. Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott. Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyflani is kezdtek. Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abba hagyták a nyílást és a kint várakozók számára csupán egy szűk rést hagytak, melyen keresztül csak a legsoványabbja tudott betérni, a kövérebbje nem. Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt s elrejtőzött a karácsonyfa lehajló ágai alá. Az Úr Jézus látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt, s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe. Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet. Mikor aztán mindenki együtt volt, az Űr Jézus megadta a jelt: gyúljanak ki hát az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán! Elsőnek ősz István király lépett a fához, s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpádház tagjai. Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak, s a többiek mind, hosszú sorban. ”Pro libertate” — suttogta a Nagyságos Fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé. S rendre kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, áliához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar "Mennyből az angyal . ..” De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót. Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak. Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat. Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc lelkes hitét, s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta a fára. Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetből valók sorra kerülhettek, már csak úgy roskadozott a fa a tehertől. Sok—sok időbe került, míg a mennyek minden lakója odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával. Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ! Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamennyit, s amíg a sok nép vonulni kezdett kifelé a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak, hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba. Végül aztán már csak az égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyültem Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között. Jobban odanézett, s hát bizony egy kis angyalka köntösének a csücske volt az. Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az aranycsengőt, kuksolt ott még mindig nagy ijedten. Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézenfogva elővezette onnan a szeplős kicsi angyalt.-”Hátte minek bújtál oda?”- kérdezte tőle mosolyogva. - ’’Resteltem magamat” - vallotta be a szeplős, - ’’elfelejtettem volt azt a csengőt, lássa...” - ”Óh, hát te voltál az?! - nevetett az Úr. - ”Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is. De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél és mikor? ” — ’’Katika a nevem és Budapestről jöttem” — felelte a vézna, szeplős kicsi angyal. — November hetedikén, uram. .. ” — Néhány pülanatig mély—mély csönd volt a nagy kupolateremben. Az égi magyarok mind a kicsi, vézna angyalkát nézték, s valamennyinek könnyes volt a szeme.Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csöndet: — "Isten hozott Katika,” — mondta jóságosán, s keze gyöngéden megsimogatta a kislány szöszke fejét. — Aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek? — "Küldtem, Uram, — felelte Katinka és elpirult a szeplői alatt. — ’’Aztán mit küldtél? ” — kíváncsiskodott az Úr Jézus. — Szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek? ” — A kis angyal képe még pirosabbra gyúlt. -”Nem imádságot küldtem ...” — vallotta be szégyenkezve. Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálko
