Magyar Család, 1967 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1967-01-01 / 1. szám
MAGYAR GSALAD 9 Langmár János: Az egyes vágány kiadó! Gróf Kleofásból állomásfőnököt csinált a sors. Ez idáig rendben is volt; a baj csak ezután következett. Kleofás következetesen elaludta a reggeleket, pedig három vekkere volt: egy a feje alatt, egy az ágy mellett a földön és egy a feje felett egy szegen lógott. Mind a három be volt állítva reggel 5 órára ... mind a három egy időben kolompolt. Kleofás, ki az állomás főépületében lakott, végighallgatta a hajnali kolompolást, megvárta míg mindhárom elhallgatott és utána aludt tovább. A hajnali gyorsvonatok ott vesztegeltek, várták, míg Kleofás előkerül; s amikor előkerült, legorombította a mozdonyvezetőt, a váltóőrt és kalauzokat, de még a postást is, mondván, hogy már megint csak lopják a napot ... Egy szép hajnalon nagy meglepetés érte Kleofást. Minden eddigi szokástól eltérően az öt óra húszkor érkező gyorsvonatot a váltóőr az egyes vágányra irányította, amely ott húzott el Kleofás hálószoba ablaka alatt. A vekkerek ezúttal is ébresztőt kolompoltak és az újdonsült állomásfőnök ezúttal is felébredt, végighallgatta a csörgést, majd aludt tovább. Addig aludt, míg a gyors végig nem dübörgőit az egyes vágányon, alapjaiban rázva meg a vasúti épületet olyannyira, hogy Kleofás kiesett az ágyból. A szegény váltókezelő három hónapig hallgathatta Kleofás ugyancsak kacskaringós nyelvezetét... Történt ezután, hogy Kleofás megúnta az egyedüllétet —s megkérte a kezét egy ugyancsak vöröses hajú leányzónak, aki szívesen lett állomásfőnökné. A nagy lakodalom két gyorsvonat érkezése, illetve továbbindulása között zajlott le és ezúttal mindenki elnézte Kleofásnak, hogy egyik vonatnál sem jelent meg. A fiatalasszony kelengyéstől beköltözött a vasúti épületbe. A költözködés könnyedén, zökkenésmentesen bonyolódott le, mert a kelengye ugyancsak hiányos volt és nem terjedt ki többre egy hatalmas, jól megtermett, vaskos, törhetetlen vekkeróránál. Ez az óra az éjjeliszekrény fiókjában kapott helyet, de hangja onnan is olyan éktelen erővel tört elő, hogy egy reggelen Kleofás azzal ébredt, hogy tűz vau, most verték félre a harangot. Egyébén minden ment a maga megszokott medrében, A vonatok jöttek, a vonatok mentek, Kleofás aludt. Az új fiatalasszony minden vágya az volt, hogy minél több kis állomásfőnököt neveljen fel, de igyekvése etekintet’oen teljesen hiábavalónak mutatkozott. Lassan, fokozatosan elborította a bánat és lelki fájdalma egyenesen az orvoshoz szalajtotta, akinek elejétől a végéig elmondott mindent. A jó öreg orvos, aki ugyancsak megjárta az élet nehezebb útjait, megvakarta fejebúbját és egy hatalmasat sóhajtott. íogva elbeszélgetett a két magyarral, akiknek ugyancsak volt mondani valójuk. A két egység ezután folytatta útját maguk mögött hagyva egy katonasírt és közel három tucatnyi húzotiszemű vöröst mementóként azoknak, akik orvul, szennyes módszerekkel akarnának megtámadni egy magyart ••• A partizáncsoport az utolsó emberig megsemmisült, s ebben a helyzetben ez volt az egyetlen elégtétel Rudi számára, kinek az életében fordulópontot jelentett ez az éjszaka. Magatartása megváltozott, s az egykor oly hős és becsületes harcosból egy vad, kiszámíthatatlan katona lett, aki úgy érezte, hogy cselekedeteiért nem kell többé számot adni senkinek. (Folytatása következik.) — Nehéz ügy — mondotta. A fiatalasszony könnyei patakban zúdultak alá abban a vészes hiedelemben, hogy meddő és már soha sem lesz módjában anyai örömök elébe nézni. — No, ne sírjon Kleofásné — vigasztalta őt az orvos — ne vegye ily mélyen a lelkére. Minden bajon lehet segíteni. Ezen is. Most menjen szépen haza és csak várjon türelemmel. Kleofásné könnyeit törölgetve az ajtóból még visszaszólt: — De doktor úr, hát nem kaptam semmi gyógyszert — Menjen csak Kleofás asszony, tegye, ahogy mondom. Legyen csak türelemmel. Az idő pedig ugyancsak gyorsan nyargalt tova. Egy szép napon Kleofásné diadallal vonult be az orvosi rendelőbe és anyai öröme leírhatatlan volt. — No ugye — mondta a jó öreg orvos — ugye, hogy megmondtam. — De doktor úr, hát végtére is mit csinált? Hiszen nem adott nekem semmi gyógyszert — kérdezte Kleofásné csicseregve. — Hm — hümmentett egyet az élettapasztalt öreg — valóban, gyógyszert valóban nem Írtam elő, viszont beszéltem a váltókezelővel, hogy az egyes vágány se nappal, se éjjel ne legyen kiadó ... Lajossy Sándor A “TENGEREK KIRÁLYNŐJE” LISSZABON. LISZABON (Lisboa) méltán viseli homlokán a “Tengerek Királynője” elnevezést. Olyan ez a hét halomra épült város, mint Róma. Ó és újváros együtt. Egyrészről St. Vince és Paduai St. Antal nevei fémjelzik; másrészt a Nagy Camoes városa is-Az óváros rész az 1755 előtti Lisszabont mutatja be öreg, de sok helyen csempével kirakott falú házaival, kacskaringós, szűk sikátoraival és megmaradt szegénységével együtt. Mi sem jellemzőbb rá mint fején halaskosarat cipelő, rikácsoló árus. Az újváros, mely az 1755-ös nagy földrengés után épült egészen más képet nyújt. Ultramodern város pálmákkal szegélyezett utcákkal. Ezek közül is legszebb a 3 km hosszú, széles Avenida da Libertada. A városnézés alkalmával a St. Márk teret látogatjuk először meg, ahol a régi királyi palota helyén különböző Minisztériumok, kormányzósági épületek sorakoznak egymásután félkörben. A téren IV. Pedro büszke lovasszobra áll örök emlékeztetőül portugáloknak spanyolok felett aratott győzelmük jeléül! Alig gyönyörködhetjük ki magunkat e patriarkális jellegű államkolosszus épületeiben, mikor tekintetünk a Tajo másik partján kiemelkedő Castello San Jorge dombon pihen meg. Ott is a kitártkarú, hatalmas, fehér KRISZTUS szobrán. Aki legalább képen látta a üíres Rio de Janeiro-i Krisztus szobrot, elképzelheti azt a hatást amit kelt az emberben ... Kivilágítva a mögötte elterülő Cacilhas várossal leírhatatlanul megkapó látványt nyújt! Őrtorony az éjszakában. Eközben lábunkat a Tajóba lógatjuk és napvédő kalapjaink alól szívjuk magunkba a vérpezsdítő tengeri levegőt. Lisszabon Velence után a másik nyugati pátriárkátusi székhely. A katedrális alapjai a 12, századból valók, jelen formájában nagyobbrészt a 14. század stilusát viseli.