Magyar Család, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1966-01-01 / 1. szám
1 Lajossy Sándor SZABÓ FERENC. 1925. március 29-én született Budapesten. Már kora ifjúságában nagy számban jelennek meg írásai ifjúsági, lapokban, mint a “Zászlónk”, a “Kis Hitterjesztő“, a “Kéz a Kézben”, de ezzel párhuzamosan figyelemreméltó eredményekkel tűnik ki zenei téren is. Mint kegyes tanítórendi (piarista) diáknak, az egyházi zene és irodalom terén kiváló lehetősége nyílik jóirányú fejlődésre. Még diákéveiben belső munkatársa lesz a mélyen vallásos “Credo” című katholikus szervezeti lapnak és a farkasréti (Buda) templom kántora. Ezidőben jelenik meg első regénye (“Harc a zsilipért”) folytatásos közlésben, mely után hamarosan megírja a “Viipuri menekültjei“-! Elbeszélései, novellái és versei osztatlan sikert aratnak a katholikus olvasóknál. Ugyancsak az iskolapad éveiben, sok nagy zeneszerzőt megelőzve, a H. M. elismerő oklevélben részesíti a “Leventefohász” megzenésítéséért. Ezt követően egymás után jelennek meg zenei szerzeményei. Az “Á- lomkirály” c. kompozíciója szövegpályázati díjat nyer. Jogi tanulmányait Budapesten és az Egri Katholikus Jogakadémián végzi. Ezzel egy időben munkatársa lesz a “Képes Sport” című hetilapnak, melynek riportere és humor-rovat vezetője. Az összeomlás után tovább folytatja írói munkásságát, változatlanul a Katholikus Egyház oldalán. Az ő tollából születik a “Ledőlt a szobor” című vers, mely Prohászka Ottokár püspök budapesti emlékszobrának brutális kom-IIIIÍVII! (IILili V. évf. 1 (27) szám Január Március 1966 SZABÓ FERENC: HITHÜSÉG A jelen század — két hatalmas világégés és sok-sok elemi csapás ellenére — döbbenetes haladással vívta ki a “technika fejlődésének százada” elnevezést. A Holdra és Venusra törekvő ember a tudományok legmagasabb fokain birkózik egy olyan feladattal, mely egyáltalán nem tartozik a mindennapi élet magávalhozta problémakörbe, helyesebben egy olyan célt tűzött maga elé, melynek szükségességét a józan ész is kétségbe vonja. Ezek a már szinte versenyszerű próbálkozások a világűr meghódítására előbb-utóbb elérkeznek egy ponthoz, melynél akaratlanul is felmerül a hit. s a hithűség kérdése. Legyen bár az űrhajó repülések célja kimondottan a tudományok fejlesztésének szolgálatában, legyen bár csillagászati, technikai vagy akár hadtechnikai célkitűzése, méltatlan kezekben az elért eredmények nem szolgálhatják azokat az emberi igyekvéseket, melyek az isteni akarat szellemében kívánják megoldani földi életünk problémáit. Mert ha félreteszik a tudományos célkitűzéseket és az eredmények vizsgálatába Muhi, — Világos, — Budapest (1945/56): — NEM FELEJTÜNK! tudatosan materialista, antikrisztusi elveket kevernek, — mint ahogy ennek jelei már mutatkoznak is. — nagy tömegek válhatnak a méregkeverők játékszerévé. Tegyük fel a kérdést emígy: helyénvaló-e az emberi igyekvés, hogy túllépje a Föld határait és a bolygók világában keressen választ olyan kérdésekre, melyekre a földi lét — éppen az emberi agy végessége folytán — kielégítő választ adni nem tudott, legalább is azoknak nem, akik az Isten létét már eleve kétségbe vonják? Akár így, akár úgy vizsgáljuk a sztratoszférák hőseinek vállalkozásait, mindenképpen ott áll a hitben való megingás lehetősége is, mely nem kisebb katasztrófa, mintha a tudomány “fejlődése” repesztené ketté az életünket jelentő Földgolyót. Mert ez is be*4
