Magyar Család, 1965 (6. évfolyam, 2-3. szám)
1965-07-01 / 3. szám
MAGYAR CSALÁD 11 veres felvonása. Budapest, a szép királyi város ,,romemléke” i lett önmagának. . . A Székely Bertalan utcából—a Teréz körúton át — kimentem a Dunapartra. A ködön erősen átfényesedett már a nap és én mégis ködön keresztül láttam a várost. Hulló könnyeim szürke ködén át . . . Az országház erősen vérzik, a királyi vár kiégett falakkal és égbemeredő, füsttelen kéményekkel remeg felém! A Lánchíd a Duna hullámaiba temetkezett , a korzó öt-hatemeletes palotái a sírba roskadtak! A Tőzsde és a Vörösmarty-tér siralmas látvány. Budapest legelegánsabb utcája, a Váci-utca szemétdomb és Tigris-páncélosok temetője! A Belvárosban sínekből és cementből összetákolt páncélelhárítók állnak. . . Budapest elvérzett az Ostrom hete és hónapja alatt. De ha legalább győztünk volna, akkor értelme lenne talán ennek a pusztulásnak! Így azonban. . . csak sikoltozni tudok: exurge . . quare obdormis, Domine?! . . . A másik kép lelkemben a Duna Királynőjéről: Budapestről akkor rajzolódott ki eltörölhetetlenül, amikor 1961 augusztus 3-án a KLM sebes madarával átrepültem felette. Görögországba mentem müvészettörténelmi tanulmányútra. Mintha csodát láttam volna lent: a Margit szigetet, az Országházat, Pest sugárútjait, Buda romantkáját és a Duna fölött feszülő hidakat. Ezek a gondolatok keringtek agyamban: 1945 ősz óta kátyúba került az ország szekere. S ráadásul még a nagy kerékszög is kihullott az agyból. Elveszett és a sárbataposták, hogy rozsda eméssze meg. Az új életforma magyarjai, az igazlelkűek, a szent istváni hagyományokon nevelkedettek azért imádkoznak, hogy legyen úgy, mint régen volt. . . Mintha gulyás illatozna a repülőgép fedélzetén, mintha cigánybanda húzná az egyik sarokban, olyan hangulatot érzek, amikor az összes utasok a kis ablakokhoz húzódnak, hogy élvezzék a hajdani királyi várost. . Sajnos, 5 perc múlva már a Nagyalföld felett járunk. Zúgó nádasok szélén, erdők sűrűjében, hegyek csúcsain, völgyek kányargós útjain, mindenütt ezt érzem: mikor lesz ez a város újra olyan nagy és szép, az ország gyöngye, mint egykoron volt?! A szétszórt tanyavilág embere éppúgy, mint Budapest nincstelen proletárja szívesen kitárná akkor a szívét, pedig hét lakattal őrzi annak minden titkát mostan. . . Ha hite nem lenne ennek a megostorozott népnek, akkor nem is tudom, hogy hová fejlődne Budapest és a magyar nép sorsa. Mert csak a hit tartja benne a lelket . . . (Kőszegi-Farkas: Az Útmutató) míg egy tanyához érkeztek. Azt kerüljétek el jobbfelől. Félóra múlva újabb tanyát találtok. Nem lakik benne senki. Pajtájában megéjszakázhattok. Hajnalban jókor kerekedjetek, s menjetek azirányba, amerröl a napvilág derengeni kezd. Arrafelé magyarok vannak, s azokkal együtt folytatjátok az utat. Szerencsére a felhők fölött fényesen, teliképpel áll a hold, s így nem kell vaksötétben botorkálni ... En most már elmaradok . . . A következő pillanatban az Útmutató alakja beleolvadt az erdőszélbe. Mikor mindnyájan pihenőre tértek abban a szénával bő pajtában, a kisfiú hozzásimult édesanyjához. — Idesanyám . . . — Ásd be magad a szénába, oszt aludj, Jancsi — hangzott a válasz — rövid nekünk ez a hosszú téli iccaka . . . — De idesanyám . . . — Mondd már hamar, mit akarsz? Harapnivalót? — Nem köll . . . —- Akkor hát . . . — Idesanyám . . . mikor visszaszaladtam az iszákért a kereszthön . . . — Isten áldja meg aki utat mutatott és az iszákot visszaszerezte. . . —- Ki vöt, idesanyám? Ki vót az a bácsi? — Mit tudom én, de áldja meg a jó Isten. Ám most már szuszogj, Jancsi! — Én tudom, ki vót, idesanyám! Jóccakát, idesanyam... Elpihentek. Hajnalban megint elindultak, s mentek, J mendegéltek először napkeletnek, aztán sok-sok más magyarral együtt napnyugatnak. És most is élnek, ki itt, ki ■ amott a Földgolyó távoli pontjain. A kis Jancsiból azóta kemény, felnőtt féfi lett. Itt él nálunk, köztünk; mindennap egymásba botlunk. Ahányszor elmeséli azt a bakonyi menekülést, s odaér, hogy visszaszaladt a táskájáért, nem hagyja el azt az egyetlen mondatot, melyből azóta legenda támadt úgy köztünk, mint a Bakony rengetegének valamennyi magányos telepéen, s amely mondat így hangzik: — Mikor a Feszülethez értem, láttam én, hogy a körösztön nem vót senki! Fűry Lajos: BÚCSÚ ZELMATÓL (Regény.) A SIKER A sárgafalú elemi iskola oldalán függő harangot pontban tizenkét órakor Juli néni megkongatta néhányszor. Az iskolaharang szavát felkapta és messzire vitte a szél. A sarki pirosfezes törökmézes megigazgatta áruit a fehérre j meszelt polcokon és kis fényes bárdjával előre leporciózott j és fehér papírszeletekre rakott néhány egy koronás adagot A túlsó oldalon a két kerekű fagylaltkocsi is előkészült, I megigazította félrecsapott fehér kötényét, felrakta a fehér admirális sapkát és megrázta a csengőt. Előkerült az öreg : pereces is, hosszú rúdján magasra halmozott barnára sült, | jól megsózott perecéivel és köménymagos óriáskiflikkel a fonott kosárban. Mados úr is kinyitotta a csilingelő boltajtót ; az iskolaharang szavára, mert az ajtó mellett szentjánoske! nyér, édes gyökér, krumpli és medvecukor, kristályos kandicukor és amerikai mogyoró kínálkozott. A templom-órák is elverték a delet. Először a katolikus kezdte, így volt ez hallgatólagosan megállapítva és soha nem igazították utána. A felénél aztán belekondult a református templom torony órája és amikorra az utolsót kondította volna, az evangélikus templom is, mint legfiatalabb, kicsit megkésve, de elverte a delet. A harangozást már mind a három egyszerre kezdte, hacsak valamelyik harangozó meg nem késett. Messziről Kőbányáról, vagy Csepelről néha áthozta a szél a gyárak ebédszünetet jelző dudáját hosszan, vontatottan. Odabent az osztályunkban éppen tollbamondást írtunk először tollal és tintával a vizsgái vonalas irkába. Egész nap igen nagy volt az izgalom. Halász Jancsinak végigömlött a nadrágján a tinta, Vetula Jóska meg beleült a szomszéd pádból lecsorgó tintába, Kiss Katinak az irkájára esett egy akkora paca, hogy még az utolsó pádból is csudájára jártunk. Nagy izgalom volt ez a tintás tollbamondás, Bajza kisasszony nem győzte hol az irkánkról, hol meg a ruháinkról szárítgatni a tintát. Juli néni is morgolódott, miközben a padlóról, meg a
