Magyar Család, 1962 (3. évfolyam, 10. szám)
1962-07-01 / 10. szám
Július-Augusztus MAGYAR CSALÁD III.évf*10*szán. ====================== _ 8 _ =========================== Toldi Miklós felemelte az elhallgatott gyermeket.-Roppant karjain-.ringatta mint alvó csecsemőt.Könny nem jött a szemeiből,de az összenehezedö éjszaka s az egész hangtalan nagy pusztasúg az ö bánata volt. Sokáig nézte»magához ölelte a .holtat. Akkor lágyan,hogy föl ne ébressze az alvó madárkát»befektette a friss sírba a lányt.Felgyújtotta a közeli szálfákat»hogy álljanak fáklyát mérhetetlen bánatának.Irtózatos arcán véresek voltak a 'lángok fényei,amint ásót ragadott és- dobta a földet a habos kis mellre.Az omló föld az ö végtelen,néma zokogása volt. Mikor már dombbá telt a sir,ledobta magát a földre,arcát befúrta a nedves rögök közé.És most már sirt,sirt éjszakát szaggató veszett sírással:- ö jaj,száműzetés volt az én születésem és átkozott az anyán csókja,hogy világerösének küldött el engem.Nincs társ,nincs testvér számomra és bélpoklosságon az,hogy erős vagyok.És százszor jaj hogy azt,aki szeret»megöli az én erőm szeretetem Az irtózatos sirás átüvöltötte a pusztát.Az éjjeli madarak riadtan kerülték el a sirató Toldi bánatát. III. Vak zsibbadtságából másnap délben ébresztette fel a tüzesedö Nap. Felült.Ott volt a friss sír mellett,a legégett fák még panaszos" füstszaggal síránkozták át a levegőt.De a föld,ég,a dőljek derültek voltak a -Nap örömében,mint tegnap,miht tavaly,mint ezer éve. Üresen nézett maga elé.Süket-vakon bámulta a szemébe domborodó sárgás halmot.Lelke egyik távoli lejtőjén idegen kérdés nyitotta fel nagy szemeit:- Micsoda domb ez?Hiszen itt tegnap gödör volt.Ki ásta azt a-, gödröt! ?Miért? Egyszerre roppant éhséget- érzett.Eszébe jutott,hogy a múlt évben hogyan sütött meg nyárson egy egész borjút,félkézzel tartva a nyársat' a tűz fölé.Ügy érezte a sülő hús szagát,hogy könnyek égtek fel szemeiben.- Jónapot Miklós bátyám, - nyílt feléje egy friss hang. Az also palánk mellett Piroska ment el,a bíró lánya.Egy pillanatra megállt,beköszönt.Elámult,kutató,hivó és befogadó szenekkel tapogatta a roppant férfit.Aztán tovább ment a falú felé. Toldi szemei akaratlan odahullással'néztek- a lány után,amint fiatal teste gazdag ringásával betünt a Nap- fényességébe.Különös nosolygás serkedt ajakára.És leboltozott bánata fekete taván roppant szirmaival lassan-lassan kinyilt egy bíbor virág. Lr.Sarkady Károly ARANY TEMETŐBE. Az Arany Temetőbe most, Mint szellő suhanok. Átlépve sok-sok sírfoltot Belétek karolok. Látom nevemben is tesztek^ Virágos könnyeket Es messzenézö szemetek«. Felfogja könnyemet! Látom szépen együtt vagyunk, Virág kezetekben! Majd némán, imát morzsolunk... Halld?türelmes Isten* Aztán indultok az úton ■ Elfáradt léptekkel Vissza-vissza,halk sóhaj tón Távoztok a-csenddel.
