Hajnal Jenő (szerk.): Ötvenéves a Zentai Művésztelep (Zenta, 2002)
BEVEZETŐ GONDOLATOK Az idén a fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Zentai Művésztelep, amely a második világháború után az akkori Jugoszlávia első alkotóműhelyeként jött létre, munkájában, eredményeiben és hatásában is - bár aranykorát első évtizedében élte meg - mindig magában hordozta a megújulás esélyét, sőt alkotói kisugárzását sikerült a későbbi évtizedekben is megőriznie. Az ide érkező művészek alkotói örömüket elsősorban a kísérletezés varázsában lelték meg, miközben az első évtized művésztelepi munkájának kollektív vetületét mentették át az új kifejezési formákba. Ez a kollektív és egyéni alkotói forma közötti átmenet egészen napjainkig - ha gyakran csak a látszat kedvéért is de képes volt fenntartani a képzőművészek Zenta és a Tisza-parti táj iránt érzett nosztalgiáját. Őszintén be kell ugyanis vallanunk még ebben az ünnepélyes pillanatban is, hogy az elmúlt öt évtized művésztelepi törekvéseinek - minden eredmény, minden próbálkozás és minden megújulási szándék ellenére - csak egy megbízható támpontja volt: az az élmény és látvány, amelyet a város és annak környéke nyújtott. Mert kerülhetett az alkotói nézőpontba hol az anyag és az anyagiság, hol az alkotás társadalomban betöltött szerepének az újrafogalmazása vagy napjainkban a grafikára irányuló figyelem, a Zentai Művésztelep az eligazodáshoz és tájékozódáshoz szilárd pontját a Tisza-part örökkévalóságában és az itt élő emberek múlandóságában fedezte fel. Most, amikor azok szelleme előtt tisztelgünk, akik létrehozták, és évtizedeken át éltették, fejlesztették a Zentai Művésztelep neve által fémjelzett alkotói munkát, amikor úgy érezzük, hogy távozásukkal immár végleg lezárult egy korszak, akkor mégis úgy tűnik, hogy korunk is hordoz jelentős folyamatokat. Jubileumi tárlatunk szempontjából ezek közül kiemelkedő a viszonylagosságnak a felismerése és annak egyre általánosabb tudata, hogy értékek, célok, megfontolások és ítéletek valójában az adott viszonyok megalkuvásos és megegyezéses eredményei. Mivel pedig ezek a folyamatok a maguk ellentmondásosságaiban sem kezdődtek határnapokkal és nem is zárulnak le azokkal, így folytatásuk is igen-igen valószínű. Ebben az ünnepélyes pillanatban tehát csakis abban lehetünk bizonyosak, hogy immár a következő nemzedékek dolga lesz meghatározni, hogy milyen lesz a folytatás, és az új út merre fog tartani. A Zentai Művésztelep jubileumi tárlata ezért egyfelől a most minősített múlt lezárására késztet, másfelől a továbblépésre, a megújulásra, a jövőbe vetett hit gerjesztésére ösztönöz bennünket. Higgyünk hát a pillanat igazságában! Hajnal Jenő
