Hajnal Jenő (szerk.): Ötvenéves a Zentai Művésztelep (Zenta, 2002)

El fi lezett programművészetet, amely ilyen­ként ópuszának integrális és kihagy­hatatlan részét képezi. Ezért ennek átte­kintésekor egyidejűleg használjuk fel Ács újságkritikáit és egyéb szövegeit, képző­­művészeti corpusát és életrajzát, valamint a kolóniáét is. A Zentai Művésztelep és Ács József úgy tartoznak egymáshoz, mint Zenta város a Tiszához, a mindig mozgás­ban levő folyóhoz. A telep rajtpozícióját Ács képzőművé­szeti színterünk avantgarde áramlatához tartozó nevek felsorolásával határozta meg. Közöttük fontos helyet foglalt el Milan Konjović (1898-1993) vajdasági festő, avantgardista, akinek alkotóművé­szete a kolóniában való megjelenésével ún. szintetikus fázisába jutott. Konjovié 1951-ben Belgrádban rendez tárlatot, mint Petar Lubarda és az Önállóak csoportja (Milan Konjovié, Boško Petrovié és Sáf­rány Imre vajdasági alkotók részvételével, akik a művésztelep első összetételében is jelen voltak), radikális lépést jelentve kép­zőművészeti alkotómunkájukban. Ezek voltak az első progresszív fellépések az absztrakció irányában a politika és a hi­vatalos képzőművészeti kritika álláspont­jaival meghatározott szocialista realizmus hangadó voltának idején. Egyidejűleg a Vajdaságban is kezdtek megnyílni némely, ritkaságszámba menő, de az új idők csírá­it hordozó önálló tárlatok, mint amilye­nek Milivoj Nikolajevic, Boško Petrovié, Ankica Oprešnik, Milan Kerac, Milan Konjovié és Sáfrány Imre (ismá a zentai művésztelep első szereplőinek a neveivel találkozunk) fellépései. Ezek közül a tár­latok közül azonban kiemelkedik egy kö­zös, amely nagy visszhangot keltett a Vaj­daságban, és amely némelyek szerint a művésztelep megalapításának indítékául rá szolgált: a Vajdasági Magyar Művészek Tárlata, amely 1952. június 26-án nyílt meg Palicson. „Ez felkavarta a közvéle­ményt, és időszerűvé tette a képzőművé­szetet” - írja Béla Duránci a kolóniákról szóló monográfiájában2, - és hozzáteszi: „Az agilis Ács József, a szóban forgó tár­lat egyik szervezője egyidejűleg június második felében művésztelepet készített elő, amelynek alapítását a zentaiaknak ajánlotta fel”. Ehhez azonban hozzá kell adni egy másik fontos tényt is: ez a tárlat manifesztálta a művészet új koncepciójá­ért folyó harcot is, amelynek úttörői a tár­lat szelektorai voltak. Elsőként B. Szabó György (1920-1963) grafikus, majd Ács József (1914-1990), Milan Konjović (1898-1993), Hangya András (1912- 1988), továbbá Herceg János (1909— 1995) író. Álláspontjaik tiltakozást vál­tottak ki az amatőrökkel szembeni külön kritériumok miatt, akik között némely, addig nagyra értékelt egyének is voltak, de port vert fel az absztrakt irányultság is. A legékesebben beszél erről a Kovács Sztrikó Zoltán (1912-1985) és Sáfrány Imre közötti karikatúra-párbaj a Magyar Szó című magyar nyelvű napilapban. Sztrikó, aki képzettsége szerint fizikus volt, de több vajdasági lapnak - így a Magyar Szónak is - karikaturistája és il­lusztrátora, először B. Szabó Györgyöt bírálta meg önmagát ábrázolva, amint óri­ási képet visz a következő szöveggel: „Ké­rem szépen, én örök amatőr vagyok, de ha már csak egy képpel vehetek részt, az leg­alább kiadós legyen!”3 Ezután még egy karikatúrát jelentetett meg elég durván kigúnyolva Sáfrányt: a Sáfrány aláírásá­val ellátott absztrakt kép előtt áll Sáfrány a saját fejét kalapáccsal verve és Sztrikó­­lehányva a lent fekvő szintén absztrakt képet a következő szöveg kíséretében: „Picasso: Azt hittem, hogy én vagyok a legabsztraktabb... Mondják már meg, ké­rem, hogy mit ábrázol ez az absztrakt kom­pozíció! Sáfrány: Éppen azon töröm a fe­jem én is. Valójában öntől vártam a ma­gyarázatot, mester! De ha ön sem tudja, majd csak megfejti valaki a palicsi láto­gatók közül.”4 Persze, mint mindig, Sáf­rány sem maradt adós, hanem karikatúrá­val válaszolt, amelyen a megszégyenülő Sztrikó látható lehajtott fejjel a művészet női allegóriája előtt, és dadogva kér bo­csánatot, míg mellette Sáfrány áll felemelt fővel, és merően a női alakra nézve kérdi, hogy mit tegyen a bűnössel. A nő így fe­lel: „Hagyjuk játszadozni!”5 Ez az egész párbeszéd, akárcsak a részt­vevőkkel folyó gyakori interjúk - ami új­donság volt, mert az eseményekről addig csak az újságírók számoltak be” - a zentai művésztelep megalapításával párhuzamo­san folytak le. így hát megfigyelhetjük a közhangulatot és a sajtóhelyzet gondjait, de a „harcias csetepaté” az absztrakció mellett és ellen később, 1960/61. során is folyik a Magyar Szó hasábjain éppen a művésztelep tevékenységével kiváltottam A zentai művésztelep tehát a kezdet kez­detétől „gyanú alatt lavírozott, mint vala­mi absztrakt pestis góca”7, noha a témát tekintve egészen 1967-ig teljesen klasszi­kus volt. Ebben az első időszakban folya­matosan zentai motívumokat festettek, többnyire tájat és embereket, még Milan Konjovié 1961-es utolsó tevékeny részvé­tele után is. Tekintélyével és karmájával olyan mértékben befolyásolta a jelen levő festőket, hogy néhány esetben nehéz meg­különböztetni az ő képeit némely más részvevőétől (erős színek, deformált, de erős körvonalak, expresszív vonások stb.), iwii J H1 "4 »

Next

/
Oldalképek
Tartalom