Hajnal Jenő (szerk.): Ötvenéves a Zentai Művésztelep (Zenta, 2002)
El fi lezett programművészetet, amely ilyenként ópuszának integrális és kihagyhatatlan részét képezi. Ezért ennek áttekintésekor egyidejűleg használjuk fel Ács újságkritikáit és egyéb szövegeit, képzőművészeti corpusát és életrajzát, valamint a kolóniáét is. A Zentai Művésztelep és Ács József úgy tartoznak egymáshoz, mint Zenta város a Tiszához, a mindig mozgásban levő folyóhoz. A telep rajtpozícióját Ács képzőművészeti színterünk avantgarde áramlatához tartozó nevek felsorolásával határozta meg. Közöttük fontos helyet foglalt el Milan Konjović (1898-1993) vajdasági festő, avantgardista, akinek alkotóművészete a kolóniában való megjelenésével ún. szintetikus fázisába jutott. Konjovié 1951-ben Belgrádban rendez tárlatot, mint Petar Lubarda és az Önállóak csoportja (Milan Konjovié, Boško Petrovié és Sáfrány Imre vajdasági alkotók részvételével, akik a művésztelep első összetételében is jelen voltak), radikális lépést jelentve képzőművészeti alkotómunkájukban. Ezek voltak az első progresszív fellépések az absztrakció irányában a politika és a hivatalos képzőművészeti kritika álláspontjaival meghatározott szocialista realizmus hangadó voltának idején. Egyidejűleg a Vajdaságban is kezdtek megnyílni némely, ritkaságszámba menő, de az új idők csíráit hordozó önálló tárlatok, mint amilyenek Milivoj Nikolajevic, Boško Petrovié, Ankica Oprešnik, Milan Kerac, Milan Konjovié és Sáfrány Imre (ismá a zentai művésztelep első szereplőinek a neveivel találkozunk) fellépései. Ezek közül a tárlatok közül azonban kiemelkedik egy közös, amely nagy visszhangot keltett a Vajdaságban, és amely némelyek szerint a művésztelep megalapításának indítékául rá szolgált: a Vajdasági Magyar Művészek Tárlata, amely 1952. június 26-án nyílt meg Palicson. „Ez felkavarta a közvéleményt, és időszerűvé tette a képzőművészetet” - írja Béla Duránci a kolóniákról szóló monográfiájában2, - és hozzáteszi: „Az agilis Ács József, a szóban forgó tárlat egyik szervezője egyidejűleg június második felében művésztelepet készített elő, amelynek alapítását a zentaiaknak ajánlotta fel”. Ehhez azonban hozzá kell adni egy másik fontos tényt is: ez a tárlat manifesztálta a művészet új koncepciójáért folyó harcot is, amelynek úttörői a tárlat szelektorai voltak. Elsőként B. Szabó György (1920-1963) grafikus, majd Ács József (1914-1990), Milan Konjović (1898-1993), Hangya András (1912- 1988), továbbá Herceg János (1909— 1995) író. Álláspontjaik tiltakozást váltottak ki az amatőrökkel szembeni külön kritériumok miatt, akik között némely, addig nagyra értékelt egyének is voltak, de port vert fel az absztrakt irányultság is. A legékesebben beszél erről a Kovács Sztrikó Zoltán (1912-1985) és Sáfrány Imre közötti karikatúra-párbaj a Magyar Szó című magyar nyelvű napilapban. Sztrikó, aki képzettsége szerint fizikus volt, de több vajdasági lapnak - így a Magyar Szónak is - karikaturistája és illusztrátora, először B. Szabó Györgyöt bírálta meg önmagát ábrázolva, amint óriási képet visz a következő szöveggel: „Kérem szépen, én örök amatőr vagyok, de ha már csak egy képpel vehetek részt, az legalább kiadós legyen!”3 Ezután még egy karikatúrát jelentetett meg elég durván kigúnyolva Sáfrányt: a Sáfrány aláírásával ellátott absztrakt kép előtt áll Sáfrány a saját fejét kalapáccsal verve és Sztrikólehányva a lent fekvő szintén absztrakt képet a következő szöveg kíséretében: „Picasso: Azt hittem, hogy én vagyok a legabsztraktabb... Mondják már meg, kérem, hogy mit ábrázol ez az absztrakt kompozíció! Sáfrány: Éppen azon töröm a fejem én is. Valójában öntől vártam a magyarázatot, mester! De ha ön sem tudja, majd csak megfejti valaki a palicsi látogatók közül.”4 Persze, mint mindig, Sáfrány sem maradt adós, hanem karikatúrával válaszolt, amelyen a megszégyenülő Sztrikó látható lehajtott fejjel a művészet női allegóriája előtt, és dadogva kér bocsánatot, míg mellette Sáfrány áll felemelt fővel, és merően a női alakra nézve kérdi, hogy mit tegyen a bűnössel. A nő így felel: „Hagyjuk játszadozni!”5 Ez az egész párbeszéd, akárcsak a résztvevőkkel folyó gyakori interjúk - ami újdonság volt, mert az eseményekről addig csak az újságírók számoltak be” - a zentai művésztelep megalapításával párhuzamosan folytak le. így hát megfigyelhetjük a közhangulatot és a sajtóhelyzet gondjait, de a „harcias csetepaté” az absztrakció mellett és ellen később, 1960/61. során is folyik a Magyar Szó hasábjain éppen a művésztelep tevékenységével kiváltottam A zentai művésztelep tehát a kezdet kezdetétől „gyanú alatt lavírozott, mint valami absztrakt pestis góca”7, noha a témát tekintve egészen 1967-ig teljesen klasszikus volt. Ebben az első időszakban folyamatosan zentai motívumokat festettek, többnyire tájat és embereket, még Milan Konjovié 1961-es utolsó tevékeny részvétele után is. Tekintélyével és karmájával olyan mértékben befolyásolta a jelen levő festőket, hogy néhány esetben nehéz megkülönböztetni az ő képeit némely más részvevőétől (erős színek, deformált, de erős körvonalak, expresszív vonások stb.), iwii J H1 "4 »
