Hajnal Jenő (szerk.): Ötvenéves a Zentai Művésztelep (Zenta, 2002)
UI Ezt a kifejezést használta az 1950-es szabadkai kezdeményezés is. Akkor a „fiatalok és idősebbek” nemzedékének ezt a palicsi gyülekezőhelyét „művésztelepnek” is hívták. Ács József ötlete tehát a Híd környezetéből fakadt ifjúi aktivizmus és művészi vállalkozás megtermékenyülése. 0 ez iránt tartósan elkötelezett, az újítások felé nyitott volt, talán mindenkinél inkább a „fiatal művészet - a fiatalok művészete” jelszóval összhangban. Zéntán ez az ötlet valóságos művésztelep alakjában öltött testet. Természetesen az akkori idők társadalmi-politikai „légkörével” egybehangzóan és annak megfelelően. Nem hagyható figyelmen kívül a központi hatalom kétségbevonhatatlansága az élet minden területén. Tudnunk kell, hogy akkoriban az „élelmiszerjegyekkel” biztosított ellátás mellett még csak egy éve volt kapható péksütemény és kenyér szabad eladásban. Egyebek között Zentán egyetlen egy személygépkocsi, nem sok írógép van, és a „nagyvilágból” befutó értesülések is úgyszólván a semmivel egyenlőek. Huszonhat évvel később, 1978. április 22-én, a Hangya Andrásnak odaítélt Forum-díj kiosztásakor - aki betegségre hivatkozva nem tudott megjelenni - Ács József és én hosszan elbeszélgettünk a Forum újvidéki épületében elhelyezett legendás Jóska műtermében”. Szemlátomást megrendültén a Hangyával történt „szakításával” kapcsolatos némely észrevételektől, visszaemlékezett a harmincas, de az 1952-es évre is hangsúlyozva, hogy sok mindenbe beleszólhat a véletlen más irányba terelve az események lefolyását, az elképzelteknél másmilyen kimenetelt adva. Példát is említett: „Topolyáról Zentára helyeztek. Miközben egy alkalommal a vendégművészek felügyelete alatt dolgozó tehetségek és műkedvelők »közös műterme« ügyében érveltem, Tripolsky Géza közbeszólt: »Jobb, ha művészeket hívunk!« Ekkor kezdtem el gondolkodni a meghívandó festők névsoráról.” 1962-ben viszont ezt kissé másként olvashattuk: „Egy ilyen kolónia alapítására vonatkozó indítványom már 1951-ben Topolyán megérett [...] Ezután öt képzőművész kapott meghívást a Járási Bizottságtól. Én, mintzentai, voltam a hatodik.”5 Később, 1980-ban olvassuk Tripolsky Géza sorait: „Június második felében a múzeum átalakításán dolgoztunk. Ács két falfestményt készített. Amikor a múzeumban tartózkodott, gyakran beszélgettünk. [...] Július első napjaiban Ács felkeresett, mert elérkezett az idő, hogy meghívjuk a festőket. Elhozta a névjegyzéket is. Kilencen voltak a kiválasztottak: Milan Konjovié, Bosán György, Milivoj Nikolajevié, Stevan Maksimovié, Sáfrány Imre, Ács József, Hangya András, Stojan Trumié és B. Szabó György. Minthogy senki sem tudott gépen írni, Ács kézzel írta meg a leveleket.” Nyilvánvaló, hogy a kilenc művészt (nyolc vidékit és egy zentait) a városnak kellett „vendégül látnia”. 1952 nyarán öten érkeztek meg, és ők sem egyidejűleg. „Július közepén megérkezett az első fecske: Bosán György” - írja Tripolsky Géza.6 De Ács József 1952. július 27ri bejelentésében még arról beszél, hogy a művésztelep meg lesz alapítva. Természetesen „a járási pártvezetőség kezdeményezte és támogatja” ezt az akciót, melynek során Zenta város 6-7 festőművészt lát majd vendégül. „Élő művészek munkájuk közben népszerűsítik a művészetet, a műkedvelő rajzolók és festők (akiknek összekötő kapocsnak kell lenniük a művészek és a közönség között) könnyebben meghatározzák helyzetüket stílus és kvalitás szempontjából, továbbá a helybeli rajztanárok nevelési szempontból hasznosítják a »művésztelep«-et” - írja Ács József. Természetesen megemlíti a létrehozandó képtárat is, amely az idők folyamán gazdagodni fog, és „nemében egyedülállóként a festészet és a grafika által Zenta város monográfiájává” válik.7 A bejelentéssel összhangban „festménybemutatókat” rendeznek - a festők és a közönség közvetlen érintkezési formájaként. Új és szokatlan mód volt ez „a kolónia tevékenységével utat tömi a műalkotások megértése és elfogadása felé” -jegyzi fel Tripolsky Géza 1980-ban állandóan hangoztatva, hogy „a művészek és a közönség közötti kapcsolat kérdése volt a fő kérdés, és a zentai művésztelep ezt a kérdést mindig szem előtt tartotta, alapításától a mai napig”. Ezzel a szemlátomást világos célkitűzéssel vette kezdetét 1952-ben a „fiatalok ötleté”-nek az első vajdasági művészteleppé transzformálása, kezdetben a „szocialista mecénátus” formájának elnevezett sajátszerű mozgalom kiindulópontja. Az első kolónia első tárlata 1952. szeptember 21-én nyílt meg. Hat festő ötvennyolc alkotása került bemutatásra. A következő, 1953. évben került sora festőtelep első valódi összehívására, amelyet Milan Konjovié joggal nevezett
