Hajnal Jenő (szerk.): Ötvenéves a Zentai Művésztelep (Zenta, 2002)
_______m m m lyeztük el. A megnyitás napján 1400 látogató volt, az egyhetes nyitva tartás alatt 6800. Közben sokan jelentkeztek, akiknek tulajdonában festmények vannak, s fölajánlották egy esetleges újabb kiállításra... Ma a művészek jó része arra panaszkodik, hogy kevés a közületi vásárlás, s még kevesebb kép kerül magántulajdonba. 1958- ban magánszemélyek is vásároltak festményeket. Érdemes volna elgondolkodni azon, hogy az érdeklődés miért csökkent, vagy miért nem növekedett jobban. A magángyűjtésnek Zentán hagyományai vannak. Szerencsés ötletnek bizonyult tehát a gyűjtemények fölkutatása és nyilvántartása. A kiállítás sokakat fölbuzdított. A buzgóság tartott is néhány évig, s bizonyára szebb eredményt is hozott volna, ha valaki gondoskodik arról, hogy az érdeklődők bármikor tudjanak képet vásárolni. Legyünk őszinték: nem használtuk ki a meglepő sikert. Pedig volt rá idő. A magángyűjtemények iránti érdeklődés hét év múlva ismét magasra emelkedett. A zentai gyűjteményekből egy kisebb válogatást a Forum klubjában, majd a szabadkai Népszínház előcsarnokában mutattunk be. A MŰVÉSZEK ÉS A KÖZÖNSÉG közötti természetes távolság hol kisebb, hol nagyobb volt. Sajnos, az évek múlásával inkább növekedett. Ha fölidézzük a régi időket, úgy tűnik, hogy a két pólus ötvenkilencben került egész közel egymáshoz, s nem távolodott el nagyon a következő években sem. A vajdasági festők Újvidéken megrendezett kiállításán harminchat művész közül huszonkettő a művésztelepek részvevője, s jó részük a tájfestés művelője. Talán éppen a tájhoz való viszonyulásban kereshető a közelség oka. A festők szabadon kezelik a táj elemeit, s a LM képeken olyan motívumok is megjelennek, amelyek a szellem más területeiről vándorolnak be a művész érdeklődésének központjába. Erre a jelenségre Ács József figyel fel. Ugyancsak ő állítja egyik írásában, hogy a vajdasági táj kifejezéssel majdnem rokon hangzású a vajdasági élet, és ez a gyűjtőfogalom inkább illik a vajdasági festők témáira, mint az előbbi. Érdekes lesz mindjárt megjegyeznünk, hogy a jóval később alakuló zentai kísérleti csoport programjában éppen a vajdasági élet szerepel főtémaként - Ács sugallatára. Ismert festőnk és esztétánk az újvidéki tárlaton különbözőséget, de hasonlóságot is fedezett föl az alkotások között. Megállapította azt is, hogy a hasonlóság nem hiba, ha a magatartás, a temperamentum és a nézetek azonosságából ered; de hiba, ha csak a stílusjegyek átvételére korlátozódik, tehát formai jellegű. Szerinte a vajdasági festészetben észlelhető hasonlóság a közös kiindulópont eredménye. Ács igen optimista megállapítással fejezi be értékelését; erre nyilván a tárlat anyaga jogosította föl. „Mi a vajdasági festők jubiláns tárlatával elégedettek lehetünk, mert a festők is, és a közönség is körülbelül egyidőben tették meg utaikat, amennyit az egyik megvalósított művészi céljaiból, olyan mértékben fejlesztette a másik művészi igényeit, és talán nagyobb harmóniában, mint eddig találkozott a művészi célkitűzés és a megértés.” A vajdasági tárlatról való megállapítások érvényesek a Zentai Művésztelep nyolcadik őszi kiállítására is. Zentán is az volt a vélemény, hogy a képek együvé tartoznak, egységet alkotnak. Pedig nyilván nagy volt a kifejezésbeli különbség Konjovié és Nikolajevié között. Az akkori festészet még közel állt a tájhoz, az emberekhez, az itteni élethez - ebből indult ki a mondanivaló. A képek jórészt itt készültek, vagy itteni élményanyagból fakadtak. De már nem rögzítették a látottakat. Mindenesetre a tárlat közelebb hozta az alkotót és a nézőt. Szerencsés időszak volt ez. A közönséggel való kapcsolatnak alapvető formája a kiállítás. Áz állandó kiállítási terem még csak hároméves akkor. Nagy az újdonság által kiváltott vonzalom, de már jelen van a határozottabb kiállítási politikával való tudatos nevelési törekvés is. A látogatottság később sem csökken lényegesen, de a számok azokban az években a legnagyobbak. Már önálló tárlatokat is rendeznek. Ötvenkilencben három alapítónak a kiállítása nyílik meg: Ácsé, Konjovicé és Nikolajevicé. Milan Konjovié Emberek című tárlatát több mint kilencezren tekintették meg. De nagy volt az érdeklődés Ács József képei iránt is. ÖTLETEK, KEZDEMÉNYEZÉSEK jellemzik a következő esztendőket. A mozgalom terebélyesedik, nagyobb terű- w létén válik ismertté. Zenta derekasan kiveszi részét a művésztelepi munkából. A kiállítások változatosak, vonzzák a tömegeket. A vidékiek kétségbe vonják a zentai eredményeket, öt-hatezer ember tekint meg egy-egy kiállítást továbbra is. Néhányan azt állítják, hogy a teremőr ceruzája vastagon fog, mások szerint Zentán a kulturális élet fejletlen, a szórakozási lehetőségek kicsik, s így jobb híján kiállításra járnak az emberek. A magyarázat azonban sokkal egyszerűbb. A kiállítási terem a főtéren van, a tárlatok egymást követik, s változatos jellegűek. A zentai közönségnek alkalma van megismerkedni a topolyai művésztelep anyagával is. A régi nagy mesterek alkotásait reprodukcióban lát■ "1 ■ H ■ 1^/41
