Pejin Attila: Zenta 1848 - 49-ben. Forrásválogatás - Múzeumi füzetek 4. (Zenta, 1999)
sánczolva, oda a nép közül őrök állíttattak, kik halállal fenyegettek mindenkit, ki talán a városból ki akarna menekülni. E közben érkezett meg Zentára Demcsa János nemzetőri őrnagy ’s a magyar hadügyminisztérium által kinevezett zentai nemzetőri parancsnok ’s egyenesen a helybeli plébániára szállott. O rendeléseiben mindjárt a védtelen nőket és gyermekeket a városból kieresztetni utasítá ’s csak a fegyverbíró férfiak bennmaradását engedé meg. A nép azonban eme rendeléseknek ellenszegült, azt hozván fel okul, hogy ha a családok is benn maradnak, úgy a fegyverviselő férfiaknak annál több esélye leend a küzdelemben, miután tudják, hogy sikertelen harcz esetén azok is veszélybe jutandnak. Sőt még tovább ment magaviseletével; köztudomásra hozatott, nem tudni ki által, hogy Demcsa görög keleti vallású, ’s így szerb nemzetiségű, a nép tehát önkényt következtette ebből, hogy áruló. Találkoztak aztán többrendbeli izgatok, kik ezt nyíltan kimondották ’s a nép iszonyúan fel lön bőszülve olyannyira, hogy ezrével tódult január 30án délelőtt a plébánia elé folyton kiabálva: Ez hozza ránk a szerbeket! Halál reá! Verjük agyon! Üssük le az urakat! mind áruló! A templomtér roppant néptömeg által lön ellepve, melynek egy része fegyverekkel, más része egyéb [ütőjeszközökkel, kaszákkal s. t. b. volt felfegyverkezve. Demcsa - úgy látszott, erős elszántsággal - lépett a tömeg közé ’s felállva egy a templom előtt álló ker[esz]t lépcsőjére, onnan kezde akkor beszélni előadván, hogy ő a magyar minisztérium részéről van ide parancsnokul küldve ’s hogy ő inkább kész a néppel együtt elhalni a város védelmében, mintsem áruló lenne. Azonban nem sokáig bírt az öreg beszélni, mert azt a roppant zaj miatt nem folytathatá. Üsd az árulót! Halál reá! Verjük agyon! hangzott minden felölről a rémes kiáltozás, ’s csakugyan Demcsa a kereszt lépcsőjéről lerántaték ’s ütni kezdé a nép. Miskei Mátyás paraszt volt az első, a ki reálőtt, de golyója Demcsa helyett egy parasztot talált lábán, ki is azonnal sántítva hagyta oda a tömeget. Csak e lövés kellettett ’s az ártatlan Demcsa csakhamar lerogyott a kaszák ’s fegyverek ’s botok iszonyú ütéseitől ’s néhány perez múlva meghalt. Még ruháját is letépte róla a nép ’s begázolta testét az utczai sárba; Mígnem Varga János és Homolya János derék lakosok azt éjszakának idején titokban a város alatti réten eltemették. A parancsnokság tehát most szükségkép M. századosra szállott, senki a városból ki nem eresztetett. Február 1-én délelőtt 11 órakor vágtatott be az első két szerb lovas a városba ’s már délután kezdetét vette a heteken át tartó iszonyatos mészárlás. ’S mit tett M. midőn a szerbek bejöttek a városba? Talán kiállott velők megküzdeni nemzetőreivel? Óh nem, ő volt az első, ki a sánczokból lóháton elmenekült Ókanizsa felé, hátrahagyván az általa előidézett iszonyatos sorsot, mely a családokat, nőket ’s gyermekeket eltávozása után éré. 2.000, mond: Kétezer magyar lélek mészároltatott le néhány hét alatt a legiszonyatosabb módon. Sokan elevenen égettettek meg vagy vízbe fullasztattak, ’s mindez azért, mert a családok eltávozása nem engedtetett meg. A város jobbára leégett, nagyrésze elpusztult. Az utczák begyepesedtek. Az iszonyú rablást ’s öldöklést toll leírni képtelen. Százával hajtattak ki a védtelen magyarok egy ingben mezítláb mindenöktöl kifosztva - a legnagyobb hidegben a város szélére ’s ott mindannyian leölettek. 17
