Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)
Tartalom
sokáig mindössze egy templomba rejtett márványtábla emlékezett a helység jeles szülöttére. Aki 1989 előtt járt Misztótfaluban és találkozott Molnár Józseffel, tapasztalhatta azt a szinte megszállott erőfeszítést, amellyel mint a helység református lelkésze, igyekezett hívei tudatában ébren tartani Misztótfalusi emlékét, s összegyűjteni mindazt a tárgyi örökséget, amely a település múltjából fennmaradt. Ugyanezt tette Münchenben egy másik Molnár József is, a nyomdász és könyvkiadó, Misztótfalusi Kis Miklós életművének megszállott kutatója. Sok évtizedes gyűjtőmunkájuk eredményeként 1991. szeptember 8-án a református templom közelében található régi lelkészlakban nyílt meg jeles erdélyi és külföldi személyiségek jelenlétében a M. Tótfalusi Kis Miklós Gyűjtemény, amely a Petőfi Múzeum munkatársainak köszönhetően szemnek és szívnek tetsző elrendezésben mutatja be a világhírű magyar betűművész, nyomdász és kiadó életének dokumentumait, a korabeli nyomdászat tárgyait és emlékeit. A hátsó teremben kőtár, népművészeti kiállítás és a holland nyomdász szakszervezet által adományozott zászló fogadja a látogatót. A régi papiak udvarán Kós Károly tervei alapján új református parókia épült 1961 és 1974 között. Molnár József református lelkész elszántságának és jóízlésének nemcsak az köszönhető, hogy sikerült a legendás építészt megnyernie a parókia tervezéséhez, hanem az is, hogy a Kós által az ’50-es években tervezett tucatnyi parókia közül a misztótfalusi az egyetlen (!), „amely pontosan az építész terveinek szelleme és tartalma szerint épült meg”. (Anthony Gall) Az országút által közrefogott református templomba is érdemes betekinteni. A forrásanyagok szerint már a XIV. században „hatalmas román stílusú, de torony nélküli” templom létezett az egykori mezővároskában. 1600-ban kőkerítéssel veszik körül a reformáció előtt épült templomot, 1632-ben pedig újjáépítik, s a templom keleti végénél támoszlopokat emelnek, amint erről egy felirat is tanúskodik: „Ezen kőoszlopok a mindenható Isten dicsőségére az e helyen élő polgárok közadakozásából emeltettek - főgondnok Mocsi István, Cseri István kőműves.” A templom kertjében 2015 óta áll Misztótfalusi Kis Miklós mellszobra, melyet születésének 365. évfordulójára készített Deák Árpád nagyváradi szobrászművész. EMBEREK, VÁRAK, TEMPLOMOK, EMLÉKHÁZAK