Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)

Tartalom

Csizér Zoltán sebészorvos (1917-1996), akit 1951-ben a koreai háborúba, egy Vöröskeresztes Kórházba vezényel­tek, majd munkája jutalmául a Romániai Vöröskereszt vezetőjének neveztek ki, végül a marosvásárhelyi kórházból ment nyugdíjba. A református templomban áll Kovács Dezső író emlék­táblája, a templom közelében épült új parókia homlokzatán (Florilor utca 2. sz.) pedig Szilágyi Domokos költő emlék­táblája látható. Kovács Dezső (1866-1935) Magyarláposon született, a ko­lozsvári Református Kollé­giumban érettségizett, majd egykori iskolájának lett tanára, végül igazgatója (1910-1933). Nemzedékek egész sorát ne­velte, olyan tanítványai voltak mint Aprily Lajos, Kós Károly és Szabó Dezső. Elbeszélései, karcolatai, nagy színészegyé­niségekről (Szentgyörgyi Ist­ván, Blaha Lujza, Poór Lili) készült portréi kolozsvári és budapesti lapokban jelentek meg. Több önálló elbeszélés- és anekdota-kötete után a ha­lálát követő esztendőben az Erdélyi Szépmíves Céh adott ki válogatást írásaiból Kollégiumi történetek és egyéb elbe­szélések címmel (Kolozsvár, 1936). Szilágyi Domokos (1938-1976) ugyan Nagysomkúton született, 1938 novemberében azonban „a magyarláposi református gyülekezet az apát lelkésznek választotta, így az alig négy hónapos Domika megvált szülőfalujától. A köl­tözést elég nehezen viselte, a magyarláposi parókia falai zengtek a hangjától, míg a szülők rá nem jöttek: éhes a gyermek.” - olvasható Szinérváralján élő testvére, Szilágyi Adalbert Béla viszszaemlékezéseiben. „A születési bizonyít­ványán kívül semmi más nem emlékeztette arra a helység­re, ahol megszületett. Annál jobban szerette Magyarlápost és gyönyörű környékét, a Lápos partját, nyári délutánjainak kedvenc játszóhelyét... a meséket, verseket figyelmesen hallgatta végig... már négy éves korában úgy szavalt a városka főterén mint egy igazi profi...” 260 NAGYBÁNYA ÉS KÖRNYÉKE pr »vyrif*»' ....'"-"Ч KO VÁC) DEZIŐ KOLLÉGIUMI TÖRTÉNETEK Él EGYÉB ELBE1ZÉLÉ/EK ERDÉLYI 1ZÉPMIVE1 CÉH 1936

Next

/
Oldalképek
Tartalom