Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)

Tartalom

unitáriusok, majd 1622 után a reformátusok birtokába került. Mivel állapota a XVIII. században leromlott, 1838-1860 között a reformátusok felépítették a város központjában ma is látható templomukat. Római katolikus plébániáját 1783-ban alapították újjá a ferencesek, főleg a református népességből toborozva híveiket. A római katolikus templomi813-ban épült, mellette 1904-ben katolikus iskolát is alapítottak. A vallási türelem ritka példájaként a reformátusok 1838 után, új templomuk felépüléséig, a római katolikus templomban tartották istentiszteleteiket.

Magyarlápos román népessége valószínűleg a XVIII. század második felében települt be és 1798-ban tért át a görög katolikus hitre. 1856-ban a görög katolikusok központi iskolát hoztak létre az egész Lápos-vidék ifjúsága számára, négy gimnáziumi osztállyal, amely 1860-ban alakult át teljesen román tannyelvűvé, de minden szinten kötelező tárgy volt a magyar és a német nyelv is. Az iskolát a görög katolikusok mellett ortodox diákok is látogatták.

Erdélyi mértékkel mérve viszonylag korán a zsidók is beköltöztek a településre. Galíciából érkeztek, a haszid irányzathoz tartoztak és 1820-ban alapították meg hitközségüket. Túlnyomó részük kézművességgel foglalkozott, de a legtöbbjük emellett földet is művelt. A dualizmus korában közülük került ki a járás hivatalnoki elitje: 25 éven át polgármesterként az ortodox zsidó vallású Reich József irányította a helységet. 1847-ben a magyarság olvasási kedvének föllendítésére Técsi Samu szolgabíró megalapította a Lápos Vidéki Olvasóegyletet. 1854-ben gyógyszertárat nyitottak a településen.

A közel 12 ezer lelkes Magyarláposon a legutolsó népszámlálás adatai szerint ma valamivel több mint 1200 magyar él. Bár a település 1968-ban városi rangot kapott, csak főutcájának az egymással szembenéző katolikus és református templomok táján kiszélesedő része városias jellegű.

Magyarláposon született Kisbaconi Benkő Ferenc (1745- 1816) református lelkész, mineralógus, az első magyar nyelvű ásványtani mű {Magyar mineralógia, Kolozsvár, 1786) szerzője, a nagyenyedi kollégium tanára és természettudományi múzeumának alapítója; Csausz Lajos honvédorvos (1805?—1866), aki később Gyulán ápolta a forradalom és szabadságharc sebesültjeit, s nem egyszer együtt sakkozott és zongorázott Erkel Ferenccel; valamint

EMBEREK, VÁRAK, TEMPLOMOK, EMLÉKHÁZAK