Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)

Tartalom

EMBEREK, VARAK, TEMPLOMOK, EMLÉKHÁZAK

245

SAROSMAGYARBERKESZ,

KŐVÁR

Koltóról Nagybánya irányába, a Nagysomkútra vezető országúira kanyarodva, majd Szakállasfalván és Kővárremetén áthaladva érkezünk a Nagybányától mintegy 20 km-nyire fekvő Sárosmagyarberkeszre. A hatszáz lelkes, leginkább református vallású magyarok által lakott hajdani mezőváros szinte egyedüliként őrizte meg magyarságát az elrománosodott Kővárvidéken. Valamikor nagyrészt innen kerültek ki Kővár kapitányai és őrsége. Több nemesi család is lakta (Pelei, Mózsa, Katona, Péchy).

Sárosmagyarberkesz első írásos említése egy 1231-es oklevél 1397-ből való másolatában „Berkest”. Neve az ómagyar Berkes személynévből keletkezhetett. A vidék a XII. században valószínűleg a szatmári várispánsághoz tartozott. Az önálló Erdélyi Fejedelemség korában vásáros hely volt. A 17. század második felétől a közigazgatásilag önálló Kővárvidékéhez tartozott. Ennek fölszámolásával, 1876-ban Szatmár vármegyéhez csatolták. Lakosságának többsége ma magyar (a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 424 fő) és református.

Kis dombra épült gótikus templomát katolikusok építették, de a hitújítástól a református egyház szolgálatában áll. Többször is átalakították, így eredeti stílusát már csak a szentélyben található gótikus papi ülőszék őrzi.

Nemrég nagyszabású felújításon esett keresztül. A helyi református egyházközség az elmúlt években sikeresen visszaigényelte a régi magyar felekezeti iskola épületét, amit a kommunista diktatúra idején oroztak el a gyülekezettől, s amelyben kővárvidéki magyar kulturális központot kívánnak kialakítani.