Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)

Tartalom

SETA NAGYBANYA UTCAIN

165

A veresvízi altáró bejáratát és a hajdani bányatiszti lakásokat (Victor Babe§ 2. szám) elhagyva, a Bányavasút utcáról visszakanyarodunk a Tótfalusi Kis Miklós (Victoriei) útra, majd a Festőtelepen (21. szám) fejezzük be barangolásunkat.

jctrja/ULjrAj.

A XX. században Nagybánya hírnevét már nem csak altalaj - kincsei, hanem festészete is öregbítette; az iskola alapításától eltelt több mint egy évszázad, az ebben az időben született tanulmányok, cikkek, kötetek halmaza tanúskodik erről. Vajon

gondolta volna ezt Hollósy

Simon, amikor a millennium évében, 1896. május 6-án mintegy 20 növendékével Münchenből ide megérkezett?

Hollósyék a város vezetőinek hívására jöttek Nagybányára, pedig az ingyen utazáson kívül nem sok segítséget kaptak. Legtöbben bányászházakban laktak, a szabad ég alatt dolgoztak, s csak rossz időben húzódtak be a Stoll Béla által a Jókai dombon rendelkezésükre bocsátott szénaszárítóba. Már harmadik éve voltak a város visszatérő vendégei, amikor 1899-ben egy „deszka fészert” építtettek számukra. Télire szétszéledtek, de a legtöbben nyaranta visszatértek.

A nagybányaiak 1897-től minden évben kiállítást rendeztek Budapesten, s a Hollósyval együtt érkezett társasághoz (Iványi Grünwald, Thorma, Ferenczy, Réti) egyre többen csatlakoznak (Csók István, Faragó József, Horthy Béla, Glatz Oszkár, Nyilassy Sándor, Kubinyi Sándor, Zemplényi Tivadar). Kiállításaiknak egyre nagyobb volt a sikere. Hollósy 1902-ben megvált Nagybányától. 1903-ban Ferenczy Károly, Iványi Grünwald, Réti és Thorma vette át az iskola vezetését, s még a „szénatartó”-ban megnyitják a Nagybányai Szabad Festőiskolát. A növendékek maguk választottak oktatót, tandíjat nem fizettek, csak a modellköltséghez járultak hozzá. A múlt század első évtizedében a nagybányai „kizárólagosság” megszűnt, Győr, Temesvár, Técső, Vajdahunyad, Szolnok, Kecskemét rendre festő-