Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)

Tartalom

A főkapun belépve az út ketté válik. A jobb oldali ösvény a kápolnához vezet. Rögtön az elején nyugszik Fóris Jenő, a főgimnázium volt igazgatója, közelében Szász Károly tanár, a tragikus körülmények között elhunyt történész, muzeológus, levéltári igazgató. Tovább haladva, csaknem mellettük temették el Révai Karoly költőt, írót és jeles műfordítót. Az út baloldalán jeles történészünk, a múzeum­alapító és Corvina-kutató Schönherr Gyula alacsony, fekete sírkővel jelölt nyughelye látható. A kápolna közelében áll (már nem az eredeti helyén) Fésűs Menyhért sírköve. Fésűs 12 évig volt városunk orvosa, majd zaklatott időkben vezetője. 1848-ban lett Nagybánya első polgármestere, aki az önkényuralom alatt sem hagyta el helyét, hanem villámhárítóként igyekezett megvédeni polgártársait. Tíz évvel halála után, 1884-ben városunk lakossága díszes követ állított sírjára, a következő felirattal: „Híve volt a szabadságharcnak, utóbb bátor védő­je zaklatott polgártársainak”. A síremlékkel szemben lévő parcella közepe táján található Metz Józsefinek, a város tudós helytörténészének, népszerű XX. századi pedagógu­sának nyugvóhelye. Ha arra járunk, legalább gondolatban hagyjunk egy szál virágot annak az embernek a sírján, aki na­gyon szerette fogadott városát, s talán legtöbbet tett annak érdekében, hogy mások is ugyanúgy megszeressék... A könnyebben megtalálható sírok közül még egy sírem­lékre szeretnénk felhívni az idelátogatók figyelmét (bocsá­natot kérve mindazokért, akiket múltunk jelesei közül itt nem említünk). Ha a temető főbejáratától a baloldali utat választjuk, annak csaknem a végén, a kanyar előtt, bal oldalon, egy szép, klasszikus stílusban kivitelezett, női fejet ábrázoló márvány dombormű ragadja meg figyelmünket, Ferenczy Béni jeles szobrászunk alkotása. Az így jelzett sír­ban Ferenczy Károly festőművészünk özvegye, a szobrász édesanyja, Fialka Olga nyugszik. Maga is festőművész volt, aki három kiváló művésznek adott életet. A már említett Bénin kívül Valér (festőművész) és Noémi (remek gobe­linek, szövött faliképek alkotója) voltak gyermekei. A sírkövön a neve alatt két évszám áll: 1848-1930. A temető hátsó kapuján át a Szász József (Universitápi) utcába érünk. Jobb oldalról idelátszik a Szénatér, a mai piac, következő úticélunk. A középkorban ennek közelében 136 NAGYBÁNYA ÉS KÖRNYÉKE

Next

/
Oldalképek
Tartalom