Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)
Tartalom
éppen érettségi előtt - az ország összes iskolájából ki akarták csapatni, román igazgatója ugyanis irredentizmussal vádolta egy verse miatt. Dsida a magyarul is kitűnően beszélő Drago§ Teofilhoz fordult védelemért, aki miután becsületszavát vette, hogy versével nem akarta a románság nemzeti önérzetét megsérteni, kijárta érettségijéhez a felsőbb engedélyt. „Csak eggyel tartozik ezért nekem! Hogy soha olyan ne legyen, mint azok, akik feljelentették!” - mondta az ifjú költőnek, aki végül sikerrel leérettségizett. A vers egyébként egy szatmári újság karácsonyi mellékletében jelent meg, címe: Karácsonykor. Találjátok ki: mire gondolok? Arra, hogy odakünn hófehér a táj és közéig a szép mesés karácsony,- s valami fáj. Sok-sok testvérre gondolok, kik görnyednek az átoksúly alatt és velem együtt nézik a karácsonyt és a havat. Az élet sürgős utain he mennyi minden tarkaság elér és milyen ritkán jön egy igazi ünnep, ami fehér! Azután arra gondolok, hogy hoz-e most a kis Jézus fenyőt? És jaj, de máskép imám ezt a verset- tíz év előtt... Az épületben korábban működő nagybányai városi múzeum a XIX-XX. század fordulóján jött létre. Először az 1905-ben leégett főtéri szálloda és vendéglő melletti régi városháza termeiben kapott helyet. A szálloda és vendéglő leégésekor ez az épület ugyan nem pusztult el, de megrongálódott, ezért a múzeumi anyagot az István toronnyal szemben, a minorita rendház keleti során felépült új, Magyar utcai (ma Crijan utca) bérház egyik lakrészébe menekítették. Innen, az 1920-as évek elején, a Magyar utca 9. szám alatti épületbe helyezték át, ahol addig a Városi Takarékpénztár székelt. Két teremben helyezték el a történelmi emlékeket (tárgyakat, okleveleket, fényképmásolatokat), a folyosón pedig kőrégiségek, valamint a középkori város védőfegyverei sorakoztak. Az intézményt 1904. 134 NAGYBÁNYA ÉS KÖRNYÉKE
