Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)
Tartalom
ELŐSZŐ még ha időközben be is bizonyosodott, hogy több adata is vitatható. Az 1930-as évek elején kiadott, Krizsán P. Pál által szerkesztett kétnyelvű Nagybánya város tükre is a Palmer könyv adataira támaszkodik, s ezt teszi Tréger Lajos is A Baia-Mare-i kirándulók népszerű útmutatójában, amely 1935-ben jelent meg. A kommunista korszak cenzúrája - amit a múlt század hetvenes éveiben formálisan eltöröltek ugyan, de a gyakorlatban zavartalanul tovább működött - minden ilyen jellegű munkát visszadobott. Az 1989-es változások után, ha nem is a cenzúra, de az anyagi eszközök, meg az íráskészséggel rendelkező szakemberek hiánya akadályozta a hasonló kiadványok megjelentetését. Szerencsére az 1990-es évek elején, külföldön élő lelkes nagybányaiak anyagi támogatásával sikerült beindítani az EMKE Füzetek sorozatát, s részben pótolni az évszázados hiányt. Egész sor, Nagybányára és a környező helységek történetére, társadalmi, gazdasági és kulturális életére vonatkozó adat kerülhetett így az olvasó kezébe. A Füzetek anyagát nagy részben a Metz József által évtizedeken át szorgalmasan gyűjtögetett irodalom- és várostörténeti adattár, Oszóczki Kálmán és Balogh Béla levéltárosi tevékenysége, s Dávid Lajos kitartó múzeumi és levéltári búvárkodása szolgáltatta. Úgy véljük, a legnagyobb elismerés számukra az a tény, hogy kiadványaik elkeltek és ma is keresettek. Újrakiadásuk a régi formában - bár ez volna a legolcsóbb - mégsem lenne racionális. Az utóbbi másfél évtizedben annyit fejlődött a nyomdatechnika, hogy az akkoriban tervezett és kivitelezett kiadványokra már patinát vont az idő. Itt-ott az is meglátszik rajtuk, hogy gyorsan készültek, arról nem is szólva, hogy időközben újabb adatok kerültek felszínre. Nem ártana a történelemben sem előbbre lépni. Nagybányán még ma is mély hallgatás fedi az 1944-es változások utáni terrort, amelynek számos ártatlan áldozata volt, akárcsak a holokausztnak. Senki sem ír, vagy szól arról, hogy itt sem ment végbe zavartalanul „az új világ” megteremtése. Az 1944-es változások után a „Phönix” munkásai megverték a „megtérítésükre” kiküldött kommunista propagandistákat, s 1945-ben ugyancsak ők léptek közbe, hogy lecsillapítsák a nemzetiségi villongásokat, amelyeknek az akkor a Kispiacon álló Lendvay-szobor esett áldozatul. Arról sem szól a történelem, hogy milyen termelékeny9
