Balogh Béla (szerk.): 1848-1849 Nagybányán. Okmányok a forradalom és szabadságharc nagybányai vonatkozásaihoz - Bányavidéki kalauz 6-7. (Nagybánya, 2014)

Tartalom

Bemnek minden nevezetesebb háborújában, ott volt a Piski csatánál is. A krakói fiú őrmesterségre vitte, de meg is érdemelte, vitéz legény volt, egy kardvágást a karján s egy lősebet a lábán el is hozott örök emlékül magával.

A fegyverletétel Dévánál találta. Előbb Kolosvárra, majd Nagybányára bujdosott, Kolosváron gróf Lázár, városunkban Makray Ferenc nyújtott neki menedéket.

Medgyesi és Liszkay tanítók is nagy pártfogói voltak. Mivel apja meghalt 102 éves korában Krakkóban, nem ment vissza, hanem itt telepedett meg. Sok zaklatásnak volt kitéve, mig végre megszabadult s 1852 ben magyar honossá lett s aztán megnősült és családot alapított Nagybányán.

Másik oldalon, törökösen ül a földön a dob mellett a 48/49 es honvédek hűséges dobosa Barkóczy Sándor tűzoltó, ő csak 55 éves ugyan, tehát 48-ban még nem is született, de mióta az öregek nem bírják a taktust kiverni, úgy 25 év óta, ő veri nekik az indulókat felvonuláskor s az öregek között bizony, már-már ő maga is megöregedett.

íme a mi kedves harcos öregeink. Nehezen forgatnák már ugyan a kardot, de én azt hiszem, hogyha szükség volna rá, annyi tűz, annyi élet, annyi erély van még bennük, hogy ők vezetnének minket a küzdelembe.

Nagy idők tanúi! Köszöntünk titeket a nagy nap alkalmából.

Révész János.

házasodott, 7 gyermeke van, 3 fi, 4 leány. Feleségével 52 esztendőt töltöttek boldog házasságban.

Megkérdeztem:

— Hát aztán az aranylakodaimat miért nem ülték meg?

— Szegények vagyunk mi Uram, hozzá hét gyermekkel, nem telik az ilyesmire.

Szomorú dolog biz ez, az Isten megadja a hosszú életet, a hadfi feleségével megéri az ötven esztendőt s az emberek annyi örömet sem szereznek, hogy a háborús évek tiszteletére koccinthasson egyet az agg harcos barátaival! Mégsem ápoljuk mi valami hazafias nagy kegyelettel ezeket a névtelen hősöket!

Szándékosan hagytam legutoljára Jehota Jakabot, a tisztes, öreg lengyelt, ott ül a képen a nézőnek jobb kéz felől. Becsületben megőszült indigena, aki szívvel, lélekkel magyarrá lett köztünk.

Jestyeolská nye zginula !

Ez a nóta még mindig belemarkol az ő nemesen érző szivébe. Ott a Kárpátokon túl az elveszett szép haza, meghalt és nem támadott fel többé! Segítsünk a magyarnak, az ő hazája talán nem halt meg még végképpen . . .

Ez a gondolat vezette hatvan év előtt a 25 éves Jehotát, hogy mint lengyel önkéntes beálljon a magyar honvédek közé. 64-en jöttek át együtt a határon Bártfánál, találkoztak lembergi huszárokkal, akik szintén hazafelé indultak, mert hallották, hogy veszélyben van a magyar. Megrohanták a határt őriző osztrákot, az gyáván meglapult s a huszárok és a 64 lengyel bevoultak az országba, köztük Jehota.

Egyenesen Bem táborába mentek. Kolozsváron húztak rá egyenruhát, ott esküdött fel. Részt vett j

58 éves házas. Az Agyagoson él földecskéjéből, melyet becsületes munkával szerzett, szerény, de csinos kis lakásában.

Tóth Jánosnak balkeze-felől áll daliás tartással id. Incze József, igazán olyan katonás stellungba vágta magát s olyan marcona képet rögtönzött, hogy erről a fényképről is leolvasható a tizenkét évig szolgált katona viszontagságos története. Incze nagybányai születésű, 78 éves, közvitéz volt, jáger önkéntes a Kazinczy táborában. 1848. áprilisban csapott fel honvédnek. Károlyban sorozták. Megfordult Kassán, Szigeten, onnan a határra mentek őrségre, szemben a muszkával, volt Erdélyben is, Zsibónál stb. végre a fegyverletétel után — mely őt Zsibónál találta — hazajött, itt besorozták s Olaszországba vitték, hol 10 évig, 2 hónapig és hat napig szolgált. 1859-ben négy csatában vett részt, ott harcolt a custozzai véres ütközetben is s végre 1860-ban hazajött, 1863. máj. 26-án megnősült s mint bádogos mester családot alapított, fiai derék nagybányai polgárok.

Incze balkeze felől áll Fiam Márton öreg bányász, aki véletlenül Rozsnyón született egy vásár alkalmával, de szomolnoki illetőségű, 78 éves, közvitéz, a jágereknél szolgált, a német légiónál. Megfordult Bártfán, hol erős harc volt a muszkákkal, Miskolczon, Szolnokon, Szegednél, Temesvárott.

Ott sirt ő is a világosi fegyverletételnél, elfogták, sor alá állították, de nem kellett a németnek, noha a kincstárnak jó volt, hol 45 esztendőt töltött kemény szolgálatban. Elvitték Lőcsére ott is 1 sorozták, nem vették be. Boldogult Richter tanácsos ' hivta ide Bányára, mint ügyes munkást, az ötvenes j évek elején, 10 év óta került nyugdíjba. 1856-ban 1

ból. 80 esztendős, nagybányai születésű, közhonvéd volt, mint asztalos segédet sorozták be s mesterségét még most is folytatja, mert hát élni kell az embernek ! 1849. márciusban állott mérték alá Nagykárolyban, amikor Nagybányáról 32 honvédet soroztak be. A 4-ik tüzér-századnál szolgált. Négy esztendőre eskették föl. Megfordult Nagyváradon, Aradon, Szent Mártonban stb., ott volt Világosnál is a fegyverletételnél. Mikor szükség volt rá, készített ágyutöltést, gránátot is. Csinálta azt, ami következett. Fésűs polgármester nagy pártfogója volt, úgy menekült meg a nagy harc után a zaklatástól és utólagos besorozástól. Négy élő gyermeke van, unokája, sőt dédunokája.

Közvetlenül a zászló alatt ül Badini Judoba Gusztáv, ny. kir. pénzügyi tanácsos, a ki 82 éves kora mellett friss egészségnek örvend s a hivatalba jár ma is mindennap. Illésfalván született, Zólyom megyében, Asbóth dandárénál hadnagy volt, megfordult Aradon, Makón, Lippán, Budán stb, 1848. őszén és a decemberi kegyetlen hidegben részt vett a Trencsén és Turóc megyékbe betört császári hadsereg és fölkelők ellen vívott harcokban. Azután Görgey hadseregének a felsőmegyéken való átvonulása után beosztották a beszterczebányai térparancsnoksághoz, a honnan juniüs havában húsz politikai és katonai fogolynak a haditörvényszék elé való kisérése és átadása után, 1849-ben a szegedi sáncoknál és a csatornázásnál vett részt. Innen folytonos visszavonulás mellett, fegyverét, mint fogoly, Világosnál letette s Aradon Teleki Sándor ezredes, Pankaldy főhadnagy és Vidacs huszárszázadossal a g. k. templomba és annak körülkerített udvarába internáltatott, utóbb a cs. k. huszárezredbe sorozták, honnan később nagy ügygyel-bajjal megmenekült. Nagybányán, mint kincstári hivatalnok telepedett meg évtizedek előtt s a kedves, müveit, előkelő főtisztviselőt egészen magunkénak tartjuk.

A háta mögött áll a képen Tóth János, nagybányai születésű, 82 éves, közvitéz, bajtársa volt Nagy Sándornak, ő is a 4-dik tüzér századnál szolgált. Öten voltak együtt nagybányai fiuk, ma még ez a kettő él közülök. 1849-ben Nagykárolyban sorozták máj. 5-én. Hat hónapig szolgált. Nagyvárad, Arad, Temesvár, Lugos, Dobra stb. helyeken megfordult. A fegyverletétel után elfogták, sokfelé hurcolták, végre Szebenben sor alá állították. Nem kellett a németnek. Gyengélette. Hogy milyen jól ítélt, látszik abból is, hogy a mi kedves Tóth bátyánk még most is egészséges hatvan év múlva, mint a makk. Sok fegyvert gyártott, kovácsolt, ágyúgolyókat, gránátot készített, mint mondja még az aradi templomban is öntötték a golyókat. Különben 48 évig aranyász volt a bánya kincstárnál, 1891 óta ment nyugdíjba 1850 ben házasodott meg először, most