Balogh Béla (szerk.): 1848-1849 Nagybányán. Okmányok a forradalom és szabadságharc nagybányai vonatkozásaihoz - Bányavidéki kalauz 6-7. (Nagybánya, 2014)
Tartalom
OKMÁNYTÁR 187 178. 1848. november 3., Nagybánya. A városi tanács tudomásul veszi az Országos Honvédelmi Bizottmány megalakulását és Kossuth Lajosnak ezen bizottmány elnökéül történt megválasztását. 3692. Közöltetik a Nemzeti Képviselőháznak folyó év October 8-kán tartott ülésében 555. szám alatt hozott határozata, mely szerint az ország kormányzata, mind a két Ház részéről kiküldött Honvédelmi Bizottmányra bízatott s ennek elnökéül pedig közakarattal Kossuth Lajos honpolgár és képviselő nyilváníttatott és az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjai teendőinek kijelölése reá bízatott. [Határozat]: Mely ezen határozat meghirdettetni és további intézkedés végett a képviselőkkel közöltetni határoztatott. NBVL, 34-es leltár, 218. sz., 484.1. 179. 1848. NOVEMBER 4., VÁRADOLASZI. Hodossy Miklós kormánybiztos kéri Nagybánya városát, hogy a helybeli puskapor-törő malomtól 20 mázsa lőport küldjenek Nagyváradra. A másolatban mellékelt Országos Honvédelmi Bizottmány parancsa alapján a lőporra az erdélyi harcoknál van szükség. Kormánybiztos Hodossy Miklóstól. Nagybánya Városának! Az Országos Honvédelmi bizottmány másolatban ide mellékelt levele szerint kormánybiztos b[áró] Vay Miklós úr rendelkezése alá, minthogy több nem tölt, tíz mázsa puska lőport adtam s minthogy többnek kiadására is kötelezve vagyok, kérem, hogy a Honvédelmi Bizottmány rendelete következtében legalább is húsz mázsa puska lőport (Muschketten Pulver) küldeni, vagy pedig engemet tudósítani szíveskedjen arról, hogy azt miképpen és mikor, valamint szinte kitől vehessem által. Váradolasziban, november 4-én 1848. Kormány Biztos [saját kezű aláírás]: Hodossy Miklós. [Másolat] 1909. szám. Az Országos Honvédelmi Bizottmány. Hodossy Kormánybiztos Úrnak! Az erdélyi oláh mozgalmak elnyomása ellen megkezdett hadi működések folytathatása tekintetéből meghagyja Önnek az Országos Honvédelmi Bizottmány, hogy e rendelet vételével Erdélybe b[áró] Vay Miklós kormánybiztos úrhoz, biztos fedezet alatt, a Nagyváradon lévő puskaporból legalább 15-20 mázsát azonnal