Balogh Béla (szerk.): 1848-1849 Nagybányán. Okmányok a forradalom és szabadságharc nagybányai vonatkozásaihoz - Bányavidéki kalauz 6-7. (Nagybánya, 2014)
Tartalom
OKMÁNYTÁR __137 Az első pontra nézve: Bármennyire óhajtván a választmány a nemzeti őrsereg mielőbbi belrendezését, miután azonban az Augustus 26-án tartott közülésből 3372 sz[ám] a[latt] a bányászati főtisztség a bányászokrai hatályos befolyásánál fogva, levél által avégett megkerestetett, hogy mentői többen az életveszélyes munka által megedzett bányászok közül nemzetőri hazafi kötelességök teljesítésére, a munkájok után fennmaradandó üres idejök alatt, önkéntesen ajánlkoznának, hogy így egyaránt bajnoki lévén a szabadságnak, a talán közöttünk létező különböző osztályfalak is lassanként leomolnának. Ezen hazafi érzetű s minden tekintetben üdvös határozatát a közülésnek mellőzni nem akarván, de másrészt azon biztató reményben, miszerint a b[ánya] főtisztség érezni fogja tán hazafi kötelességét s hatályos befolyásánál fogva visszanyerendjük elveszett nemzetőr társainkat. Tisztválasztását a nemzetőrségnek Szeptember] 3-ára halasztotta reggeli] 7 óra, hogy az önkéntesen ajánlkozó bányászokkal megtartott tisztválasztás állandó, szilárd alapú legyen. Ez ideig tehát a gyakorlatok felfüggesztetvén, nehogy az őrállás hiányt szenvedjen, Turman Antal, Seitz János, Kerekes János, Haller... , megbízatnak az idő alatt az őröket kirendelni. A ministerelnöki rendelet következtében pedig Augusztus] 27-e d[él]e[lőtt] 7 órára felhívatni rendeltetett az őrsereg, hol önkéntesekből alakítandó Mozgó Nemzetőrseregi Csapat alakításra felhívás történhessék. Hogy pedig annál fényesebb siker éressék el, Lázártovits Adolf és Saitz János urak is felszólíttattak ezen ministeri rendelet bányászok közti meghirdetésére. Az önkéntesen ajánlkozandó bányászok feletti rendeletet pedig - fájdalom - a bányafőtisztség hazaszeretetétől s ennek következtében teendő buzgó munkálkodásától kéntelen felfüggesztetni a választmány. NBVL, KI, 908. sz., 17-18.1. 99. 1848. szeptember 2., Nagybánya. A nemzetőrségi választmány a bányászoknak a nemzetőrség kebelébe való önkéntes visszatéréséig, a netnzetőrségi századok újjászervezését és a tisztújítás napját ideiglenesen ismét elhalasztja. 82. Aug[usztus] 7-dikén tartott választmányi ülésben leköszönt nemzetőrségi tisztikar tisztválasztása Augusztus] 2 6-iki J [egyző]k[önyv] szerint szeptember 3-ikán azon fő indokból halasztatott: miszerint egy minden oldalról közmegelégülés szilárd alapján eszközlendő tisztújítás által elkerüljük a mindannyiszor kártékonyán ható s kebelünkbeli nemzetőrség rövid élete alatt már harmadszor megtörtént s mindannyiszor dugába dőlt tisztújítások eredményének ingatag állását. És másodszor - fájdalommal bár, mert fő nélkül mintegy feloszlásnak kelle hagyni a nemzetőrséget.