Magyar Zoltán (szerk.): Tatárok, betyárok, bányarémek. Folklórhagyományok Nagybánya vidékén - Bányavidéki kalauz 4-5. (Nagybánya, 2010)
Tartalom
BEVEZETÉS 46 asszony tudásanyagában, a proverbiumok iránti affinitása azonban igazán a szólásokban mutatkozik meg, mely szövegcsoport tematikailag és a műfaj belső tagolódását illetően egyaránt rendkívül sokszínű. A különféle regulák (gazdálkodási szabályok, időjárási szabályok, egészségre és erkölcsi normákra vonatkozó szabályok) éppúgy nagy számban lelhetők fel köztük, mint szólásformájú csúfolok és szóláshasonlatok, sőt, kisebb arányban különféle szállóigék is bekerültek közéjük. Esetenként a helyi hiedelemvilág is beszüremlik e nyelvi kifejezésekbe, s van úgy, hogy egy-egy szólás a már másutt is említett közösségi hiedelemtudás „eszszenciájaként” kerül elő újra (181. = 462., 291. = 463.). A szólás mint a közmondásnál valamelyest profánabb és kevésbé didaktikus műfaj, használatának, keletkezésének helyére és idejére jóval érzékenyebb, mint műfaji párja. Esetünkben az adatközlő lakóhelyére a német eredetű és a bányász-életmódra utaló szórványos adatok utalnak, számos szólás azonban évtizedek múltán a konkrét helyismeret, illetve a proverbiumot használó közösség beható ismerete nélkül ma már értelmezhetetlen (lásd a szólásokban említett személyneveket). E műfaj nagyfokú fluktuációja is elsősorban ennek az adottságnak tudható be. A Balla Katalin-féle gyűjtemény hiányossága, hogy a szólások rögzítésekor elmaradt azok adatközlői magyarázatának a feljegyzése, márpedig e műfajt e narratív, a szólást kommentáló, értelmező háló teszi esztétikailag és kultúrtörténeti szempontból is lényegessé, ám ha ez a magyarázó keret el is maradt, a közölt kisepikái szövegek többsége még így is, önmagában is beszédes, nem utolsó sorban pedig haszonnal forgatható hozzájárulás a Szatmári-bányavidék 20. századi magyar nyelvének mélyebb megismeréséhez.98 NÉPSZOKÁSOK Szilágyi Erzsébet leírásában olvashatók azok a népszokások, melyek egy része élő szokásanyag volt még a 20. század derekán is. E kalendáris közösségi alkalmak és dramatikus színjátékok esetenként a bányászok körében még elevenebben is éltek, mint a paraszti gazdálkodást folytató környékbeli magyar településeken. E lokális sajátosságok olykor a külsőségekben is megnyilvánultak, így például a farsangtemetés alkalmával a település fiataljai bányászruhába öltözve
