Magyar Zoltán (szerk.): Tatárok, betyárok, bányarémek. Folklórhagyományok Nagybánya vidékén - Bányavidéki kalauz 4-5. (Nagybánya, 2010)
Tartalom
i BEVEZETÉS ilyen népi elbeszélés szerint a Zazar árja sodorta el a tatárokat, amikor egy leleményes felsőbányái szász bányamester rájuk engedte a vizet (13.). E monda egy költői variánsa szerint a kétségbeesett nagybányai asszonyok könnyei dagadtak áradattá, s mentették meg a város népét az isteni gondviselés szerint (12.). Egy Kapnikbányára utaló történetben a Máramarosban széleskörűen gyűjthető (lásd: Felsővisó, Rónaszék, Aknasugatag) borsabányai diadal helyi redakciójára lelhetünk (15.). E monda fő motívuma, mely vélhetőleg rímel a valóban megtörtént eseményekre (a borsabányaiak a tatár lovasokra döntik az út menti fákat), a csíksomlyói kegyhely legendakörében és több, a tatárjárás korára reflektáló udvarhelyszéki mondában is szerepel. Nagybányán a 20. század második felében még Petőfi ott jártáról is széleskörűen meséltek. Tudjuk, hogy a költő barátjához, Teleki Sándor grófhoz menet többször is megfordult a bányavárosban. így volt ez 1847. szeptember 8-án is, amikor Misztótfalut elhagyva Petőfiék szekerének eltörött a tengelye, s így aztán feleségével nem a költői kastélyban, hanem a nagybányai Fekete Sas fogadó épületében töltötték a nászéjszakát az ifjú házasok. Erre a jeles eseményre emlékeztet a veresvíziek szerint a Dura-domb egyik névmagyarázata (17.). Merő költői képzelet ellenben mindazon nagybányai hagyomány, amely a Fokhagymás-völgy felső részénél valaha állt kicsiny házikó, az ún. Petőfi-tanya nevét hozza kapcsolatba a jeles poéta ott jártával. A mondák szerint - nem adva hitelt a segesvári haláleset hírének - Petőfi a szabadságharc leverése után bujdosott ott, és a nagybányai bányászok rejtették el (18-19.). Görbe István veresvízi adatközlője azt is tudni vélte, hogy a házikó előtt volt egy kőből faragott asztal és pad, s a költő ott írta „szomorú verseit”, sőt állítólag még a nevét is belevéste az asztalba. Nem kizárt, hogy ez utóbbi két motívum ihlető forrását a kohói Petőfisomfa és malomkő asztal 19. század közepe óta örökletes hagyománya jelentik, sőt, hasonló mondákra Kohón kívül Sárosmagyarberkeszen is ráleltünk, ahol a neves poéta szintén járt egykoron. A mondafejlődés közbülső fokán álló különféle történelmi közlésekben szintén gazdag a Nagybánya vidéki szájhagyomány, melyek többsége különféle helynévmagyarázatok formájában fordul elő. A valaha kiterjedt erdőségek borította környező táj félig-meddig mitikus régmúltjára em-