Bertoti Péter - Dávid Lajos (szerk.): Schönherr Gyula breviárium - Bányavidéki kalauz 3. (Nagybánya, 2008)
Tartalom
BALOGH BELA 20 szülői házban kissé megnyugszik, önbizalma is visszatér. Ideiglenes nyugdíjazási kérelmét személyesen viszi fel a minisztériumba, de egy kisméretű agyvérzés 1907. december 27-én végleg ágyhoz köti, és 1908. március 24-én, ugyanazon a napon, amelyen ikertestvére még 1865-ben meghalt, az ő élete is véget ért. A közleményünk elején jelzett ünnepséggel párhuzamosan édesanyja kiadásában vaskos kötet jelent meg.1' Ennek bevezetőjeként közölt életrajza függelékeként Morvay Győző összeállította Schönherr műveinek jegyzékét. A könyvek, tanulmányok, cikkek puszta felsorolása is Schönherr ama termékenységéről tanúskodik, mely mögött magas intenzitással végzett óriási munka állott. Eletelve kora ifjúságától: „munka az élet, és csak az él, aki dolgozik és ebben örömét leli; a tétlenség, a semmittevés egy neme a végfeloszlásnak”. Ezt kiegészítve szögezi le később: „Nem a munka teszi tönkre az ember idegzetét, hanem amit elvállal és nem bír elvégezni."1'' Fiatalkori munkái egy részét Décsényi Gyula álnév alatt közölte. Alkotási periódusának kezdeti szakaszán, közvetlen környezete sugallatára, sokat foglalkozott a névmagyarosítás gondolatával. Elgondolása szerint új családneveként anyai ágon örökölt birtokuk, Décsény helynevét vette volna fel. Döntését nem kevés belső vívódás előzte meg: a névmagyarosításban, amint azt egyik levelében leszögezi, „...a svindlinek egy nemét kezdem látni - pedig roppant utálom a svindlirozást - inkább semmi se legyen belőlem, hogysem bármi kis szédelgés útján haladjak előre”.20 A névváltoztatás kérdése ezzel lekerült a napirendről. A tudományos munkát illető állásfoglalását is ebben a periódusban határozta meg: „A tudomány igazán véve sohasem lehet eszköz, csak cél.”21 Életműve bizonyítja, hogy ezen egy jottányit sem volt hajlandó változtatni. Schönherr nem volt szobatudós; minden érdekelte, ami körülötte vagy szerte az országban történt, mindenről megvolt a saját véleménye, s ezt nem is rejtette véka alá. Állításunk igazolására három, látszólag különböző jellegű megállapítását idézzük, ezek azonban összességükben az ember és ezáltal az életmű helyesebb megértéséhez segítenek hozzá. Jeleztük már, hogy Schönherr még a szülői házban közel került a zenéhez. Élete végéig sem hagyta abba a zon-
