Bertoti Péter - Dávid Lajos (szerk.): Schönherr Gyula breviárium - Bányavidéki kalauz 3. (Nagybánya, 2008)
Tartalom
A ROMAI CASANATE-KONYVTAR CORVIN-KODEXE 107 ségek megakasztották a könyvtár anyaga rendszeres lajstromozásának munkáját; a könyvek nyomtatott jegyzékének kiadása, melyet Audiffredi alatt a XVIII. század második felében kezdtek meg, a munka közepén félbemaradt. Az újjászervezés óta a könyvtári személyzet idejének javarészét a nyomtatványok cédula-katalógusának elkészítése vette igénybe. Nagyszámú kutatói a kéziratok tanulmányozásánál ma is arra a fogyatékos katalógusra vannak utalva, amelyet a könyvtár gondozóinak egyike, Agnini domonkosrendi szerzetes készített az 1750-es évek derekán, s melynek szövege a kéziratok tartalma s a szerzők megnevezésén kívül csupán a legáltalánosabb bibliográfiai megjegyzésekre szorítkozik. 5000 kézirat tartalmáról tájékozódást szerezni, szűkszavú, hiányos katalógus segítsége mellett, nagyon nehéz, majdnem lehetetlen; valamennyi kéziratot egyenként, egymásután kell kezébe vennie a kutatónak, ha feladatát alaposan el akarja végezni, különösen ha e feladatok között elsőnek tekinti, ami reánk, hazánk középkori kultúrájának világgá szórt kincseit kereső magyarokra oly fontos, hogy e kéziratok tartalma mellett azok eredete és egykori birtokosai felől is tisztába jöjjön. így magyarázható meg, hogy a magyar történelem búvárai közül évről évre számosán fordultak meg e könyvtárban és huzamosabb ideig végeztek kutatásokat annak kéziratai között, anélkül, hogy sejtelemmel bírtak volna arról a meglepetésről, melyet e gyűjtemény középkori művelődéstörténetünk legfényesebb fejezetének, Mátyás király könyvtára történetének kutatói számára rejteget magában. A sorsnak különös szeszélye, hogy ez a meglepetés az én számomra legyen fenntartva, aki bár a külföld igen sok könyvtárában és levéltárában eléggé otthonosan érzem magamat, ebben a könyvtárban soha sem végeztem a szó igazi értelmében kutatásokat. Előre kell bocsátanom, hogy ezúttal nem is szorosan vett könyvtári búvárlatok céljából mentem Rómába, hanem hogy a Magyar Nemzeti Múzeum képviseletében részt vegyek a nemzetközi történelmi kongresszuson. Korábbi római tartózkodásaim alatt, 1890-ben és 1899-ben tanulmányaim a vatikáni gyűjteményeken kívül a Vittorio Emanuele-könyvtárba, a Barberini-könyvtárba és az állami levéltárba vezettek el. A Casanate-könyvtár küszöbét akkor léptem át először, midőn 1903. április 6-án, mint a történelmi kongresszus
