Polgár Mónika (szerk.): Óbuda - 1956. Időszaki kiállítás az Óbudai Múzeumban 2016. október 20 - 2017. április 30. (Budapest, 2017)
A jelzés nélkül javított, ugyanúgy 1965-ös kiadású második „első kiadásban" Wrabel Sándor festménye helyett már Ferenczi Béni rajza található. Az eredeti kiadás egy példányát Wrabel felesége egy keletnémet őrnagy segítségével csempészte ki Berlinbe. A katonatiszt neve és lakcíme ex libris pecsétként a könyv belső borítóján szerepel. A büntetőeljárás részeként a Legfőbb Ügyészség 1966. január 12-én elrendelte a festmény lefoglalását, az „ellenforradalmi izgatás" bűnjeleként. Wrabel Sándor felesége, dr. Gulla Etelka jogász minden személyes kapcsolatát megmozgatta annak érdekében, hogy ejtsék a vádat. Ennek eredményeként 1968. január 18-án az Ügyészség végül visszaküldte a festményt, majd megszüntette az eljárást is. nem szerepelhetett. A külföld maradt számára az egyetlen érvényesülési lehetőség: Olaszországban ért el kimagasló sikereket, ahol két évtizeden keresztül számos kiállításon vett részt, aranyérmet, díjakat, kitüntető okleveleket nyert, művészetét számos cikkben, lexikonban méltatták. Idehaza leginkább a vadásztársadalom ismerte meg, természeti témájú festményei révén. Az 1960-as évek elejétől Békásmegyeren élt és dolgozott. 1978-ban a lakótelep építése miatt lebontották a család lakhelyéül szolgáló vadászházat, így Pomázra költözött. Később, visszatérve a fővárosba, Csillaghegyen élt 1992-ben bekövetkezett haláláig. Meghurcolását követően Wrabel a hazai művészetpolitika számára láthatatlanná vált, megrendeléseket nem kapott, kiállításokon