Viszket Zoltán: Örlős Endre. (Egy óbudai orvos élete) (Budapest, 2014)
Újrakezdés (1945-1956)
69 pal korábban elbocsátható lett volna. Azonban a beteg nem akarta elhagyni a kórházat, ennek érdekében szimulált. Emellett a vád azt is megemlítette, hogy a kórház többi betegének állítása alapján W. Miklós demokráciaellenes hangulatot teremtett azzal, hogy hangosan hallgatta az „Amerika hangjait”, sőt ezeket közvetítette is a többi betegnek. Ráadásul az ellátás során a beteg dupla reggelit, sőt még tízórait is kapott, mindezt Örlős főorvos beleegyezésével és támogatásával. Mindezek alapján fegyelmi eljárást indítottak Örlős ellen. Az eljárás eredményeként 1949. augusztus 31-én egy Örlőst elmarasztaló ítélet született, aminek határozata elrendelte az állásából való felfüggesztését, illetve fizetésének kétharmad részét is zárolták. Mindezek után Örlős levelet írt Nezvál Ferencnek, a Magyar Dolgozók Pártja III. Kerületi Bizottsága vezetőjének.153 Ebben a levélben papírra vetette, hogy a fegyelmi eljárásban leírtak valójában hogyan történtek, illetve a felrótt viselkedését orvosi szempontból mi indokolta. A leírtak alapján látható, hogy az orosz emigráns valójában az I. világháború alatt hadifogolyként került Magyarországra, majd később itt maradt. A kórházi iratok alapján kimutatható, hogy 1948. július 16-án került a kórház Sebészeti Osztályára, először július 19-én, majd augusztus 16-án másodszor is megműtötték.154 Nem sokkal később áthelyezték a János Kórház urológiájára, ahonnan 1949. január 31-én került vissza, azóta feküdt egyfolytában az osztályon. 1949. május 10-én újabb nagyobb műtétet végeztek rajta, amelyből, mint lábadozó kigyógyult. A betegsége prosztatarák volt. Április 17-én megpróbálkoztak a hazaengedéssel, de a beteget a fájdalmai miatt még aznap visszahozták a kórházba. A beteg külön kakaóadagjával kapcsolatban Örlős elmondta, hogy ennek orvosi célja volt, mégpedig, hogy a vizeletét savanyítsa, és így a terjedő baktériumok elpusztuljanak. En-153 ÓM Dr. Örlős (Öszterreicher) Endre irathagyatéka. Örlős Endre levele Nezvál Ferencnek (1949.09.14.). 154 ÓM Dr. Örlős (Öszterreicher) Endre irathagyatéka. W. Miklós kórlapja (1948.06.23.).