Viszket Zoltán: Örlős Endre. (Egy óbudai orvos élete) (Budapest, 2014)
Újrakezdés (1945-1956)
61 kalmatlanok voltak. A személyzeti fürdőszobával kapcsolatban egyszerűen csak anynyit fogalmazott meg, hogy jobb meg sem nézni, illetve azt az alapvető előírást, miszerint a felvett beteget a befektetés előtt meg kellett fürdetni, lehetetlen volt kivitelezni. Ráadásul az orvosoknak és az ápolószemélyzetnek - az épület alkalmatlansága miatt - energiájuk jelentős részét a korszerűtlenségből fakadó problémák legyőzésére kellett fordítaniuk, ami az érdemi munkától vonta el a figyelmet.132 Szűkebb területén, a Sebészeti Osztályon belül 1946-ban a két legégetőbb probléma a kis létszámú személyzet bővítése, illetve a „bunkersebészet” maradványainak felszámolása volt. A sebészeten ebben az időben összesen két másodorvos dolgozott, így műtét esetén erőteljesen akadozott a betegellátás, és ha sürgős esetet hoztak be ez idő alatt, akkor sokszor dönteni kellett, hogy kiről is gondoskodjanak. Ennek megoldására Örlős azt javasolta, hogy a létszámemelés mellett a sebészeten belül hozzanak létre egy külön baleseti, egy gennyes és egy nem gennyes osztályt vagy alosztályt, ületve kisebb kórtermeket kialakításával normalizálják a helyzetet.133 A „bunkersebészet” alatt azokat a módszereket értette az új főorvos, amelyek a háborús viszonyok között, a szükségellátásoknál még jobb híján megfeleltek, de a normális keretek között működő kórházakban megengedhetetlenek. Többek közt az ilyen módszereknek volt köszönhető, hogy rengeteg gennyesedés, fertőzés volt az osztályon. A műtéti sebek nem hermetikus elzárása, a kötszeranyag hiánya és a nem megfelelő műtéti utókezelés következtében a betegek hosszabb ideig feküdtek a kórházban, ami állandó túlzsúfoltságot okozott, ez pedig újabb sterilizálási hibákat eredményezett.134 Ha visszagondolunk arra, hogy az ifjú Öszterreicher doktor mi-132 Uo. 133 Uo. 134 Uo.
