Állami Balett Intézet ülései, 1981-1982 (HU MTEL VIII.1.a 4.)

1982. március 29. Intézeti Tanács ülésének jegyzőkönyve

Alulírottak, a docensi pályázatokat véleményező Tánc- szakbizottság tagjai, »megfontolva a Művelődési Minisztérium­Intézet felterjesztését illetve az intézeti Előkészítő-bizott­ság e tárgyú ülésének jegyzőkönyvét, a docensi pályázatokkal kapcsolatban a következő egyöntetű és közös szakvéleményt ala­kítottuk ki« Javasoljuk, hogy a főiskolai docensi kinevezést Kálmán Etelka pályázó, az Állami Balett Intézet főiskolai adjunktusa kapja meg. Állásfoglalásunkat a következőkkel indokoljuk meg« Kálmán Etelka több mint 30 esztendeje eredményes és magas szín­vonalú pedagógiai-balettmesteri munkát végez, 1955-től az Álla­mi Balett Intézet keretében. Ez irányú munkásságával, amelyet nagy szakmai és pedagógiai hozzáértéssel és tapasztalattal foly­tat, valójában jóval korábban megérdemelte volna mér a docensi kinevezést« Kálmán mestemő a pedagógiai munka egyik legnehezebb fázisában tevékenykedik, mivel az Ő megalapozó munkája teszi le­hetővé a későbbiek során a növendékek képességeinek kibontakozá­sát, szakmai felkészültségének szisztematikus elsajátítását. Mun­káját mindig rendkívül szeretettel és lelkesedéssel végezte és végzi ma is, s a jelenleg működő tanár társai közül is többen nö­vendékei voltak« Mindezeket figyelembe véve úgy találjuk, hogy az idei pályázók közül elsősorban az Ő kinevezése a legméltányosabb. ba érkezett pályázatokat, figyelembe véve az Állami Balett Budapest, 1982, június 16, JEGYZŐKÖNYV

Next

/
Oldalképek
Tartalom