Állami Balett Intézet ülései, 1981-1982 (HU MTEL VIII.1.a 4.)
1982. február 16. Igazgatói ülés jegyzőkönyve
5? JEGYZŐKÖNYV az Állami Balett Intézetben, 1982. február 16-án megtartott igazgatói értekezletről Jelen voltak: az igazgatói tanács tagjai Dózk Imre: köszönti az értekezlet résztvevőit,; Elmondja, hogy ez alkalommal nemcsak a bérfejlesztésről, hanem saját magáról is szeretne beszélni. Mivel az igazgatói megbízatásra szóló szerződése lejárt, ideje számon kérni úgy önmagától, mint munkatársaitól. Megpróbálta megtalálni az ideális munkatársakat, megfelelő emberekkel dolgozni közös cél érdekében. Elmondja, hogy tele van aggodalommal, de ehhez bizonyosan hozzájárul, hogy az utóbbi időben egy általános nehéz periódusa van. Mindig is azon volt, hogy az Operai és az Intézeti munkája ne mehessen egymás rovására. Mivel mindkét irányban nagyon elfoglalt, mint ahogyan azt már kezdetben megmondta, csak úgy tudja vállalni a ^alett Intézet igazgatását, ha segítik, és a kölcsönös együttműködéshez szükség van arra, hogy jóhangulat, egyetértés legyen az uralkodó légkör. Érzése szerint ez kezd felborulni. Mivel eredményeket mutatott fel az Intézet több téren, most kell erről beszélni, és még idejében gátat vetni az indulatok szabad eluralkodásának, és a nem munkát segítő hangulat elterjedésének. A bérfejlesztésben csúcsosodott ki ez a rossz légkör. Elgondolkoztató, ha három felnőtt ember hajba kap valamin, és nem tudnak higgadtan dönteni. Ha egy tanár igy viselkedik,hogyan lehet rá számítani vajon pedagógiai munkájában. Nem valószínű, hogy pénzzel korrigálni lehet azt, amit pl, Mózner János lelkében okozott ez a sérelem; vagy az uj gazdasági vezető véleményét meg lehessen még ezek után változtatni rólunk. Hogyan bizhat meg ezek után ezekben a munkatársakban. Hiszen a jelenlevőknek kellene áttekintésben látniuk az "Egészet", és mindenkihez a legigazságosabban fordulni. Valami gátolja az együttműködő, egymást segítő jó munkát. Kéri, hogy próbáljon mindenki a saját területén "mosolyt fakasztani". Szükség van arra, hogy partnerek tudjunk lenni. Belátja, hogy keveset tartózkodik az Intézetben,