Állami Balett Intézet ülései, 1979-1980 (HU MTEL VIII.1.a 4.)

1980. március 4. Tanári értekezlet jegyzőkönyve, szakmai tanári

Szól a tanárok vegyes szakmai öltözékéről, ne utcai ruhá­ban tanítsunk, Fegyelem és fegyelmezés kérdése, az év­folyamokban. Szükséges a tárgyuk megújítása a tantervben, A Táncművész Szövetség elnökségi ülésén napirenden volt a néptánc tagozat. Egyértelmű az igény erre az oktatásra, de vannak hibák is. Timár Sándorral megállapodás jött lét­re a munkaközösség alakulásáról és tanjegyzet készítéséről. Az új épület helyzetéről: a Klauzál u és Nyár u -i telekre a tervezés megindult, 1983-ban az építkezés is megindulhat. Tervezi, hogy év végén nem 1, hanem 2 koncert lenne, ezt indokolja a nagy munkabefektetés is, az érdeklődésen ki- vül. Ezen kivül kiskoncert Tatabányán május 5.-én az Operá­val közösen, amely 2 részből állna, a második részben az operai balett előadná a "Változatok egy gyermekdalra" és a "Gyermekgyászdalok" c. baletteket. Ebben a tanévben két képesitő vizsgára kerül sor, külön a fiúknak és külön a lányoknak márc, 24.-én és 31.-én, A tanárok szabadságának szabályozására belső szabályzat ke­rült kidolgozásra. Keresztes Mária intézetünknek dijat adományozott, röviden ismerteti a nyugdijáé primabalerina adatait, a felajánlott összeget és célját. A spicc-cipők kérdésében a Jelmezkölcsönző igazgatójával vettük fel a kapcsolatot, ez nagyon nehéz téma, 4 példány­ban legyártott cipőt kiadták a mestereknek próbára, A cipész­mesterrel is beszéltek. Abbaia cipőben, amit a növendékek kapnak, nem lehet tőlük követelni. Megkezdte a TIT program revizióját. . л . Felkéri Kovács Évát, hogy a fegyelmi ügyekről és Macher Lajost, hogy az új zenei oktatásról szóljon. Kovács Éva: Általában a fegyelmi helyzet kielégitő. Nem több és nem kevesebb az előző évekhez viszonyítva, 7 növendéket vontunk felelősségre. Érdemes alaposabban elemezni a növen­dékek munkafegyelmét, erre utalnak a fegyelmik: szélsőséges magatartás, macska-ügy, közösség bomlasztás, iskolai köteles­ség elmulasztása, italozás. Egyre nehezebb gyerekanyag érke­

Next

/
Oldalképek
Tartalom