Állami Balett Intézet ülései, 1979-1980 (HU MTEL VIII.1.a 4.)

1980. április 29. Művészeti Tanács ülésének jegyzőkönyve

szelték, hogy nekem ez kell, nekem az, Soha nem volt probléma az, hogy nem márciusban, hanem a koncert után szerződtek. Státuszt félre lehet tenni a szinházba, meggyőződésem, hogy mindenütt igy van, A tanulókat a balettmesterek felvilágosí­tották a pályázati rendszerről, Vili, évfolyamban évfolyam­vezetői éra anyaga, Merényi Zsuzsa: Igen, VIII, évfolyamban már tudják. Hidas Hedvig: Persze, hogy tudják, a saját balettmesterüket nem tudják megkérdezni. dr,Lugossy Emma: Senki nem akadályozta volna meg a szerző­désüket , Kovács Györgyné: A gyerekek hibát követtek el, de nem érzem, hogy fegyelmileg felelősségre kell vonni őket. Rendtartásba, balett intézeti alapító okmányokba utánanézett és nem talált sehol erre vonatkozó szabályozást, Dózsa Imre: Szerepelni is csak igazgatói engedéllyel lehet az intézeti növendékeknek, akkor nyilván szerződni is. Kovács Györgyné: A színházi szerződés más kategória,Ha időben megküldték volna a színházak a Minisztériumnak a pályázati helyeket, amit kértünk, akkor már értesültek volna a lehe­tőségekről. A Győri Színház inkorrektsége érthetetlen, a Minisztérium közbeléphetett volna. Javasolja, hogy a tatabányai kiskoncert műsorból hagyjuk ki őket, vagy a koncerten a szólista szerepet vegyük el. Fogalmazzuk meg a jövőre nézve, hogy ne csak Íratlan szabály legyen, hanem Írott törvény, Lőrinc György: Egy ponton vitatkozik, nem a szereplés letil­tása a megoldás, A Minisztérium lépjen fel, hívja fel Markó Ivánt és érvénytelenítse a szerződést. Hol itt a művészi er­kölcs ? Vonja vissza Markó a szerződtetést. Hidas Hedvig: A gyerekeket valamilyen módón azért meg kell inteni. Tudták, hogy ez nem szabályos, ők is hibásak. Kifelé, a többi növendék felé azért meg kell mutatni, hogy nem lehet igy szerződni, Dózsa Imre: A Minisztériumba el akarta érni, hogy intézkedjenek, a Színházi Osztály irt egy levelet, ezzel részükről elintézték, A végzős 16 gyerekből kb, 6 marad, akit nem tudnak elhelyezni, A Minisztérium a felelősséget ezért nem akarja vállalni. Az állam beled, képzésükbe egy vagyont és végül az elhelyezke­désért senki nem vállalja a felelősséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom