Állami Balett Intézet ülései, 1979-1980 (HU MTEL VIII.1.a 4.)
1980. április 29. Művészeti Tanács ülésének jegyzőkönyve
Dózsa Imre: Az eddigi szokás egy bizonyos idő után elfogadott törvény. Lőrinc György: Tudott-e a Minisztérium a két növendék szerződéséről ? Dózsa Imre: A színházigazgatóknak mi irtunk, hogy a minisztériumnak küldjék meg a kívánt létszámot, ezt a részt magunkra vállaltul:. Csak az Operett Színház küldte meg a Minisztériumnak az igényét, oda 1, 2 növendék kell. Lőrinc György: Tavaly idő előtt leszerződtette az évfolyamot Cserhalmi a Negro-ban. Erről tudott-e a Minisztérium? Dózsa Imre: Felolvassa az 1979-ben a KM-nek irt levelet, mely az idő előtti szerződtetésről szólt. Tudomása szerint ezután egy körtelefon volt, hogy más színház ne szerződtessen, alakuljon meg a Győri Balett. Merényi Zsuzsa: Nem szerződést, hanem elkötelezettséget Írtak alá, hogy amennyiben lediplomáznak, ott vállalnak állást. Lőrinc György; Az szerződés volt, érvényben maradt. Dózsa Imre: A pályázati rendszer nálunk is megvan, Hidas Hedvig: A jog nem tudása nem mentésit, 30 év alatt hallga tólagos jogokvannak. 2 eset volt, ami kivétel a pécsi és a győri társulat megalakulása. Lőrinc György: Az Operának akkor is megvolt az előjoga. Hidas Hedvig: Kultúrpolitikai misszió a Győri Balett, de ezt nem lehet jogszabálynak venni. Az évfolyamvezetői órákon ismertetik a növendékekkel a jogokat, kötelességeket.A megpályázás rendszer és nem kell előrefutás, 2 felnőttről van szó nem hiszi, hogy nem tudták a pályázati szokást. Tudatosan csinálták, de kellett volna, hogy tájékoztassák az intézetet. Arra hogy önállóan kössön szerződést, erre még nem volt példa, A Győri Színház balettigazgatója a leghibásabb, neki legálisan tudni kellett volna és nem az intézet háta mögött megkötni a szerződést. Mélységesen elitéli és lehetetlennek tartja a gyerekek és a Győri Balett részéről is az eljárást. Horváth Károlyné: A képzés végén a növendékek pályázhatnak. Ha ez igy van akkor a szerződés érvénytelen, még nincs diplomájuk, Ezután is oda szerződhetnek, ha akarnak. Kun Zsuzsa; A Minisztérium részéről annak idején Eke László észrevételezte, hogy nem márciusban szerződhetnek. A színházak szerződtetés! ideje nem esik egybe a miénkkel. Az igények min-