Állami Balett Intézet ülései, 1978-1979 (HU MTEL VIII.1.a 3.)

1979. június 15. Művészeti Tanács ülésének jegyzőkönyve

- 5 ­hi tiv választ eddig úgysem tudtunk volna adni, mert 1 órával keve— sebb az óraszám, mint amit Lajos kért. Sok óra kiesik próbák miatt is. Operával tárgyalni fogunk, heti 4 próbanapban. Macher: 2 évvel ezelőtt már egyszer a Művészeti Tanács meghallgatott. Akkor a határozat lényege az volt, hogy ha sikerül az igazgató­ságnak az időt biztosítani, visszatérünk a témára. Helyes az, hogy zongorát kell tanitani a növendékeknek. Mozgáskész­séget és a figyelmet, ritmusérzéket fejleszti. Az időegyeztetést meg kellett volna már oldani. Tempóérzéket, ritmusérzéket alakítunk ki, nem hangszeres virtuózt nevelünk. Valami olyan szót kell kita­lálni, ami ezt a tartalmat fedi: táncos igényű zene, Tanitsunk:hangszert, zeneelméletet, szolfézst, zeneirodalmat. Merényi: zenei ismeretek cimen tanítják a szakközépiskolákban. Manhercz: III.-IV.-ik gimnázium heti 2 órában zenét hallgatnak az új tan­terv szerint a gyerekek. Tematika összeállitásánál ügyelni kell ar­ra, hogy évfolyamban és közismereti osztályban ne legyen átfedés. Macher: a gimnáziumban nem csak balettosok vannak. Mint egy szakmai tár­gyat szeretnénk az intézetben az új zeneoktatást bevezetni, Kodály módszer szerint tanitunk 6 éven át, 3 sikon. I. évfolyamban II. " О szolfézs,- énekkel és ritmikával ritmika, súllyal - és ének III. " : / vitatható, fel kell boritani az időrendiséget / Klasszikus zene alapformákat tanitjuk IV. " : Barokk zene tanitása / és kétszólamban ritmust irni / V. " : Reneszánsz zene, II.-ik félévben belépne a Roman-r tika, a tánchoz kapcsolódva, VI. " : Impresszionizmustól a XZ-ik századi, jelenkori zenéig. Bő ez az anyag, de hozzászoknának a gyerekek. Ez amit elképzeltünk. Szeretnénk, ha ez a terv elfogadásra kerülne, egyszerre induljon el, hogy mindenki a saját anyagát kapja. Vártunk erre a reformra nagyon, óriási a restanciánk, А VI-ik évfolyam egyszerre kapná az anyagot, természetesen kihagy­va belőle az'éneklést, a masszát és mindent, ami elhagyható. Igényeinket ezzel kapcsolatban az igazgatóság megkapta, biztos, hogy megoldható / terem, magnó, lemez, stb / Személyszerinti lebontás: I. évfolyam: Mózner János II. " : Budinszky Miklós III. " : Kovács Barna

Next

/
Oldalképek
Tartalom