Állami Balett Intézet ülései, 1951-1952 (HU MTEL VIII.1.a 1.)
1952. június Igazgatói beszéd, Évzáró
f&f? /fa. <^r^ír - 1 Kedves növendékek Az évzáró vizsgák színvonala tanúskodik amellett, hogy az idei év folyamán sokat fejlődtetek a tánc terén. Nyilván ez a fejlődés csak úgy jöhetett létre, hogy egész évben becsületesen dolgoztatok. Ezt nyugodt lélekkel állapíthatjuk meg még akkor is, ha voltak egyesek akiknek a munkája és szorgalma kívánnivalót hagy maga után, mert ezeknek a száma egészen csekély. A felsőbb évfolyamok növendékeinek tanulmányai kibővültek a tánc terén és általában a többi művészetek megismerése terén. Vrondolok itt a karakter táncre, művészettörténetre, zeneismeretre, zongorára, versmondásra. Eleinte öröm és lelkesedés helyett egy bizonyos fokú tartózkodást í tapasztaltunk az uj tantárgyakkal szemben. De a művészi hajlam és érdeklődés erősebb volt a tartózkodó közönynél és felülkerekedett a legtöbb növendék ben. Szeretettel tanultatok zongorázni, amit a két zongoravizsga bizonyított. Sokat fejlődtetek a zeneismeret terén, amit különösen a ±íi^Daéxxií. gxfmiy&gi magasabb évfolyamoknál /Ill/b és IV. évfolyam/ tapasztalhattunk. Eredményes volt a művészettörténet tanulmányozása terén kifejtett munkátok - főleg a II. képzőben. 2z nehéz xés sok elmélyültséget igénylő tantárgy. Szépen sikerült a beszédgyakorlat vizsgátok. Korotokhoz