Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1991

1. szám - Szemle

9 A közösségi együttműködés ösztönzői Nyugat-Európa már a hatvanas évek derekán felismerte, hogy számos területen nem képes lépést tartani az újvilági К+F-fel, noha akkor még az elektronika, az adatfeldolgozás, a szállítás és az energetika szférájában többé-kevésbé versenyképes volt az Egyesült Államokkal szemben. Időközben Japán is gyorsan növelte piaci súlyát. Az elemzők értékelése szerint annak idején a "hatok", tehát Nyugat-Európa vezető ipari országai túlzottan előtérbe helyezték, s nemzeti vetélkedés tárgyává tették a sokszor azonos területen folytatott kutatást. így fölösleges párhuzamosságok jelentkeztek és az erőtartalékok szétforgácsolása meggátolta, hogy időben és megfelelő hatékonysággal, sikeresen válaszolhassanak a tengerentúli partnerek kihívására. E folyamat akadályozta a nemzetközi gazdasági és tudományos élet új követelményeihez való gyors alkalmazkodást, s pozíciógyengüléshez vezetett. E trend kivédése érdekében, illetve a hátrány mérséklésére a Közös Piac országai már a hetvenes években bekapcsolódtak a részben az ENSZ égisze alatt, részben regionális keretben folytatott K + F programokba. Az EGK közös K+F tevékenységét viszonylag dinamikusan növelték - együttes ráfordításaik 1973-ban 70 millió ECU-t, 1984-ben már 471,2 milliót tettek ki. E kedvező irányzat ellenére az időközben már tíztagúvá vált Európai Gazdasági Közösség költségvetéséből mindössze 1,53%-ot fordítottak az együttesen végzett tudományos-fejlesztő munka anyagi támogatására. A költségkeret szerkezeti arányaira jellemző, hogy annak közel 63%-a az energiakutatást, kb. 10%-a az új technológiák kidolgozását szolgálta. Más fontos célokra, ipari, szállítási, nyersanyag-fejlesztési, mezőgazdasági, informatikai, környezetvédelmi stb. tudományos erőfeszítésekre igen kevés jutott. A nyolcvanas évek elejére bekövetkezett erőteljes világgazdasági súlyeltolódások tudatosították Nyugat-Európa vezető köreiben a szorosabb összefogás, a hatékonyabb és szélesebb körű együttműködés nélkülözhetetlen voltát a K + F területén is. Ez időben a brüsszeli bizottság már elengedhetetlennek ítélte az EGK-ban tömörülő partnerállamok egymás közötti K+F munkamegosztásának fejlesztésén túlmenően a más európai országokkal, köztük elsősorban az EFTA tagjaival, de több kelet-közép-európai nemzettel is a sokoldalú kapcsolat kiépítését. A minőségi változás előkészítése során a témaszelekció körültekintőbbé vált, a munkamegosztás hatékonyabbá, a tudósgárda választéka szélesebb körű lett, emellett rövidült a programok időigénye is. A jelentős költségterhek megosztása lehetővé tette olyan speciális, fontos témakörökben is (pl. űripari, magenergetikai) K + F feladatok kezdeményezését, amelyek meghaladták volna egy-egy nemzet szakmai, anyagi és egyéb kapacitását. Az EGK a dinamikus haladást megalapozó programok egész sorát indította be a 80-as évek derekán, amelyek közül az első "félidő" tapasztalatait - az ESPRIT és az EUREKA vonatkozásában - a következő fejezet foglalja össze.