Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1989

6. szám - Figyelő

514 megjelenésével, a matematikai szemlélet uralkodóvá válásával maga a tudomány stílusa változott meg. Új, a newtoni tudománnyal ellentétes fogalmak jelentek meg például a mágneses mezők fizikájában. Mintegy húsz éve a tudománytörténészek a "második tudományos forradalom" kifejezést használják erre a változásra, amely Franciaországban a 19. század elején kezdődött, a század közepére vált általánossá, és tulajdonképpen máig tart. Második forradalom ahhoz az "első"-höz képest, amely a 17. században a modern tudomány megszületése volt. A forradalom utáni tudományban erős volt a szakosodási tendencia, de két másik erő is hatott. A tudományt nemzeti érdeknek tekintették, nem arisztokratikus luxusnak, a tudósok és az állam szövetségét szükségesnek tartották. A tudomány "reprodukciója" fogalmát pedig úgy értelmezték mint az ismeretek közintézményekben, az oktatásban és a laboratóriumokban történő megőrzését, a legkiválóbb hallgatóktól az új tudós generáció kialakítását, a tudomány versenyképességének fokozását várták. A forradalom és a tudomány kapcsolatrendszere kétfázisú modell: az első a destrukció fázisa (az akadémia bezárásával), a második a tudomány új társadalmi jelentőségének megfogalmazása. Vannak azonban olyan jelenségek, amelyeket nem könnyű ennek alapján magyarázni. Megvizsgálták például, miért alakult olyan eltérően két ancien régime-bői örökölt intézménynek, a tudományos akadémiának és a Jardin du Roi-nak a sorsa. Erre nem szolgáltat magyarázatot, hogy az első tagjai konzervatísok voltak, a másodiké progresszívak. Itt a politikáin kívül ideológiai tényezők is szerepet játszhattak: nevezetesen az anti-newtonista áramlat, amit Rousseau hirdetett meg, és amit forradalmár tanítványai továbbfejlesztettek. Van olyan nézet is, mely szerint a forradalom csak egy epizód a francia tudomány történetében, és nem képviseli a modem és a klasszikus tudományszakasz közti átmenetet sem. Folytonosságot is fel lehet fedezni az ancien régime és a forradalom utáni Franciaország tudományában. A forradalom előtt és után a tudomány ugyanolyan módszerekkel működik: semleges, elitista, egy tudományág annál "nemesebb", minél inkább matematizált. Az ancien régime "arisztokrata bürokratáiból" a forradalom idején "polgári funkcionáriusok" lettek, összevethető a 18. századi akadémia kreativitása a napóleoni Institut kezdeményezésképtelenségével. A kontraszt annál is inkább meglepő, hiszen az Institut elvben a "forradalmi vandalizmus" után új lendületet kellett volna adjon a tudomány fejlődésének. A 18. században a természettudományi akadémiának kettős funkciója volt: egyfelől az ancien régime szolgálata, másfelől a tudomány irányítása és legitimálása. Sikeres működésének kulcsa éppen e két funkció egyensúlyában rejlett. A tudomány speciaüzálódása azonban egyre nagyobb feszültségeket keltett. A forradalom idején az akadémia két szerep közül egyiket sem tudta úgy betölteni, hogy ne sértse a másikat. Az akadémia tehát látens válság állapotában volt, és a forradalom politikai eseményei csak láthatóbbakká és sürgetőbbekké tették a problémákat. A jakobinus tudománypolitika nemcsak bezáratta az akadémiát, de ketté is kívánta választani a tudományirányítási és közszolgálati funkciót. Az elsőt a korban spontán módon létrejött tudományos szervezetekre bízta, a másodikat közvetlenül az állam hatáskörébe rendelte. A kutatók, akiket az a veszély fenyegetett az akadémia bezárása után, hogy