Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1985
1. szám - Szemle
19 radikálisan uj gondolatokról, kísérletekről, elméletekről, amelyek uj emberek produkcióiból kerülhetnének ki. RESTRIKCIÓS TAKTIKÁK AZ AKADÉMIÁK LEHETŐSÉGEI Az első probléma a szervezeti önállóság és az intézetek közvetlen direktiv irányításának ügye. Az egész akadémiai kutatási rendszer szintjén megfontolandó, hogyan lehet a legkisebb veszteséggel átvinni a restrikciós korszakon a potenciált? Az egyik lehetőség, legalább is szervezeti értelemben a maximális elszigetelődés. Hosszabb távon ez biztosithatja a kutatóállomány átmentését "jobb időkre". Ismeretes egy ellenkező megoldás is: a maximális nyitás, mert a gyakorlati alkalmazásokra, a rövidtávú gazdasági hasznosságra hivatkozva lényegesen nagyobb támogatásra lehet számitani. Hasonlóan alternatívák között kell dönteni az akadémiai vezetés és a kutatóhelyek kapcsolatáról. Itt ismét kétfajta álláspont rajzolódik ki. Az egyik szerint a megnehezedett külső feltételek között a legmegfelelőbb a kutatási folyamat vagy az azt megtestesítő kutatóegységek és a kutatásirányitás közti kapcsolat szorosabbra fogása. E nézet hivei ugy válik, a jobban kézben tartott, a központi direktíváknak feltétlenül engedelmeskedő kutatóhelyek védettebbek, és ilymódon az akadémiai hálózat jobban át tudja csoportosítani erőforrásait is az egész hálózat érdekében megteendő mentő akcióknál. Egy ezzel ellentétes felfogás szerint a nehezedő külső feltételek között a kutatási kapacitások átmentésének legmegbízhatóbb módja az önállóság maximális növelése a kutatási egységek, a kutatóhelyek szintjén. Ha a kutató szervezetek "életben maradása" a tét, akkor ők maguk tanusitsák a legnagyobb erőfeszítéseket és találékonyságot ennek érdekében. További probléma a kutatási profilok ügye. Mennyire alakithat ki vegyes kutatási profilokat az akadémiai kutatás? Ha sokhelyütt el is mosódott már az alapkutatások profilja, s ha a kutatásirányitási konjunktúrának megfelelően igencsak ingadozik a témák besorolása az alkalmazott ill. alapkutatási osztályokba, mégis el kell dönteni, mi történjék a megismerést célzó munkákkal? Egyes országokban az akadémiák teljes "mellszélességgel" felelősséget vállalnak az alapkutatásokért, másokban csak mérsékeltebben. Mindenesetre az alapkutatásként elkönyvelt munkák hányada majd mindenütt csökken. Ujabban egyre több nem közvetlenül kutatási tevékenység lepi el az akadémiai kutatást. Egyesek ebben látják a bizonyitékát az akadémiai kutatás gyakorlatra orientáltságának, társadalmi hasznosságának. Mások ugy vélik, mégsem a kutatóintézeteken belül kell ezekre sort keríteni. Természetesen a szemináriumon mind az általános tudománypolitikát, a nemzeti sajátosságok szerepét, a nemzetközi környezetet, mind a tervezést, a káderpolitikát, mind pedig az akadémiákra háruló szerepet illetően számos vélemény hangzott el. Válogatásunk az általunk legfontosabbnak itélt kérdésekre igyekezett súlyt fektetni, elismervén, hogy a problémák súlyosságának rangsorolásában eltérőek lehetnek a megítélések.
