Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1984

1. szám - Figyelő

67 foglalkoztatnak, akiknek 80 %-a oktatási feladatai mellett kutatással is foglalkozik, és legalább 26 000 tudós teljes munkaidőben folytat, kutatást. A felsőoktatási intézmények tudományos felszerelésére az utób bi években 3 milliárd márkát költöttek; az NSZK 12 nagykutatóintézete a világ legjobban felszerelt kutatási intézményei közé tartozik. A nyugatnémet szaksajtó ugy véli, hogy a tudomány eredményei nem állnak össz hangban ezekkel a ráfordításokkal. Nyugatnémet tudósok ritkán kapnak nemzetközi tudományos kitüntetéseket /Nobel-dijat 1901-1944 között 44, azóta csak 16 esetben szereztek, szemben a 42 angol és 124 amerikai Nobel-dijjal/; a nemzetközi szakfolyóiratok ritkán publikálnak német tudományos cikkeket; az ipar mind gyakrabban külföldi kutatóintézetekkel végeztet kutatómunkát. E jelenségek egyik okát abban látják, hogy az NSZK-ban a tudomány nem kap szerepet a politikáЪan, fontos politikai döntéseknél ritkán veszik igénybe a politológusok, szociológusok és természettudósok szakvéleményét. Az egyetemi kutatókat nyomasztja a bürokrácia, a jogszabályok áttekinthetetlen labirintusa. Az egyetemek személyzeti politikája következtében felduzzadt a létszám, gyakorlatilag 2000-ig lehetetlen a létszámfejlesztés, a fiatalítás. Az ötéves meghatározott időre szóló munkaviszony bevezetése a fiatalok számára azt jelenti, hogy dolgozhatnak tudományos területen, de tudományos minősítést már nem szerezhetnek, mert a rendelkezésre álló idő erre nem elegendő.Ezért a tehetséges fiatalok a diploma megszerzése után pánikszerűen elhagyják az egyetemeket, hogy a gazdasági életben teremtsenek maguknak pozíciót. Ez azt jelenti, hogy egy egész generáció alkotóereje és ötletgazdagsága veszendőbe megy a felsőoktatás számára. A túlzottan nagy diáklétszám, az adminisztratív terhek miatt a főiskolai tanárok igen elfoglaltak, kevés időt tudnak a tudományos utánpótlás képzésére fordítani. Az egyetemek és főiskolák megnyitása a széles néprétegek előtt le hetővé teszi, hogy majd minden negyedik fiatal továbbtanuljon. Ez örven detesen emeli az általános műveltségi szinvonalat, ám nem hangsúlyozták kellőképpen, hogy az egyetemi tanulmányok nem jelentenek garanciát a tudományos munkakör betöltésére. Ezeket a problémákat foglalta össze egy vaskos kötetben 97 tudós vallomása a kutatómunkáról, a szakmai sikerekről, a nyugatnémet kutatás helyzetéről, a nehézségekről, a kutatók hangulatáról. A könyv szemléletesen feltárja, a kutatás nem áll olyan rosszul az NSZK-ban, mint híresztelik. A 97 "tudománytörténeti személyiség" leirja, milyen körülmények között kutatnak, dolgoznak. Az olykor ellentmondó vélemények ellenére abban csaknem mindegyik szerző —régész, történész, irodalom-, társadalom- és jogtudós, közgazdász, biológus és mérnök— egyetért: káros, hogy minden egyetemi tudóst egyformán kezelnek, nincs differenciálás, "elpocsékolják" a legjobb kutatókat és egyetemi tanárokat. Az oktatás és a kutatás hagyományos egységét a legtöbb kutató nem kívánja feladni, de elvárná, hogy mindkettőt megfelelő mércével mérjék.