Tudományszervezési Tájékoztató, 1982
2. szám - Szemle
A K+F finanszírozási forrásai között a vállalati eredmény részesedése lényegében nem változott. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy összegében nem nőtt, sőt ez a forrás mutatja a legerőteljesebb dinamizmust, több, mint 3 és félszeres emelkedésével. Miután azonban a vállalati eredmény terhére finanszírozott kutatások ráfordításai az összes kutatási ráfordításoknak még 1979-ben is csak 3,1 %át jelentették, ennek volumene igen csekély befolyást gyakorol a kutatásfinanszírozásra. Az adatok mögött a vállalatoknak az a gazdálkodási gyakorlata húzódik meg, hogy igen kevéssé hajlandóak kockáztatni eredményüket, és ha képesek is innovációra, azt nem elsősorban kutatási-fejlesztési kockázat vállalásával valósítják meg. Igaz, a megállapítás tul általános, átlagoló, hiszen éppen azok a vállalatok voltak kénytelenek a vállalati eredmény terhére kutatásokat vagy fejlesztést finanszírozni, amelyeknél kevésnek bizonyult a visszamaradó MŰFA. Általában azonban inkább az jellemző, hogy a vállalatok nem költik el MÜFA-jukat, ezért évről évre nő az alapmaradvány. Ez azzal magyarázható, hogy a vállalatok nagy része továbbra sem volt igazán érdekelt a kutatási eredetű innovációban, fejlesztésben, igy nem alakítottak ki hoszszu távú fejlesztési stratégiát. A MŰFA terhére végzendő kutatás és fejlesztés hatékonysága alacsony és lényegesen kevesebb eredmény kerül bevezetésre, mint amennyi erre alkalmas lenne. A vállalatok ilyen magatartása általában a gazdasági szabályozás gyengeségeire vezethető vissza, amely nem volt képes közgazdasági, műszaki-fejlesztési kényszert kiváltani. Az 1980 óta módosított szabályozó-, és árrendszer hatásától elsősorban ilyen jó értelemben vett kény szerpályák kialakulása várható. Az viszont már az eddigiekből is gyanítható, hogy a hetvenes évtizedben nem a forráshiány, a pénzszűke váltotta ki a már emiitett financiális ellentmondást. A fokozódó feszültséget a forrásképzés mechanizmusa és az allokáció szerkezeti ellentmondásossága magyarázza. Tekintsük át nagy vonalakban a forrástervezés és -képzés mechanizmusát, s azokat az okokat, amelyek a forrásképzés megváltoztatásához elvezettek. A K+F FORRÁSOK TERVEZÉSE ÉS KÉPZÉSE A K+F források tervezése a középtávú népgazdasági terv koncepciójával összhangban, annak szerves részeként folyik. Az ötéves pénzügyi tervet a Pénzügyminisztérium késziti az Országos Tervhivatallal és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsággal együttműködve. A tervezők a források két alaptípusa szerint végzik számításaikat: az állami költségvetés kutatásra felhasználható hányadát és összegét, valamint a vállalati termelő tevékenység révén keletkező K+F forrás /MŰFA és vállalati eredmény együtt/ összegét állapitják meg. Számításaik kiinduló feltételeit a népgazdasági terv szolgáltatja. A tervben a tudománypolitikai irányításért felelős szervekkel közösen, a várható K+F feladatok és a bázis igényeinek, valamint a népgazdaság teherbiró képességének mérlegelésével meghatározásra kerül az a hányad, amit a belföldön felhasználható nemzeti jövedelemből K+F tevékenységre lehet és kell előirányozni. A számitások másik feltételét magának a nemzeti jövedelemnek a tervezett alakulása, növekedési üteme jelenti. További feltételeket szabnak a beruházási politikát meghatározó irányelvek, a kutatási bázis fejlesztésére, ill. csökkentésére hozott tudománypolitikai határozatok, a kiemelt kutatási programok eszközigényessége és a vállalati termelő tevékenység várható alakulása. Az ötödik ötéves népgazdasági terv országos szinten K+F célra forditható forrásként a belföldön felhasználható nemzeti jövedelem 3 %-át irányozta elő. Ez a hányad a nemzeti jövedelem tervezett alakulását alapul véve kb. 79 milliárd Ft-nak felelt meg. A további részletesebb tervszámitások során azonban már a tervkészítés szakaszában világossá vált, hogy a tervben szereplő vállalati termelési értékből az akkor érvényes műszaki fejlesztési alap-képzési hányadok alapján várhatóan képződő vállalati MŰFA, valamint a költségvetésből gazdálkodó kutatási tevékenység 114