Tudományszervezési Tájékoztató, 1982

2. szám - Szemle

mező egy pénzügyi-gazdasági aktus, ha több haszonnal jár, mint amennyit befektettek. Ebből a nézőpontból a nemzeti jövedelem eddiginél lényegesen nagyobb aránya is K+Fre költhető, ha az többet ad vissza a befektetéseknél. Mindez azonban a K+F egészére nem lehet igaz: megengedhetetlen prakticizmus lenne minden kutatást üzleti szempontok alapján finanszírozni. Éppen ezért a K+F egészére, mint komplex tevékenységi és intézményhalmazra a cikk elején feltett kérdés az eddigi közelitésekkel kielégitően nem válaszolható meg. Mi legyen tehát az adekvátabb közelités, viszonyitás? Mindinkább felvetődik, hogy maga a K+F mint létező, dimenziókkal biró, embereket foglalkoztató és zömében szellemi terméket produkáló szektor önmaga fenntartására és fejlesztésére a saját méreteiből következő, színvonalától és céljaitól függő anyagi igényekkel, szükséglettel lép fel akkor is, ha ezek a szükségletek a nemzetgazdaság teherbírását meghaladják. Ez a tény stabil intézményi jellegéből fakad: miután van, működnie kell, s miután működik, anyagi és emberi erőforrást köt le. Az pedig, hogy a működéséhez szükséges anyagiakat saját maga termelje meg, közvetlenül nem lehetséges. Meg kell várnia, mig a szellemi termékből anyagi-társadalmi erő válik, ami jövedelmet termel, ily módon társadalmi-történelmi méretekben, jövedelmek előlegéből, hiteléből él. Sajátos majdani jellegéből fakad az is, hogy viszonylag sokáig képes az anyagi fedezetek hiányát, ill. relativ csökkenését szellemi energiájával helyettesíteni, szellemi hitellel fizetni az anyagi előlegért. Ez azonban csak bizonyos kritikus szintig viselhető el a szellemi munka hatékonyságának ugrásszerű romlása nélkül. E kitérő után érdemes áttekinteni, hogy magához a K+F-hez viszonyitva eleget költünk-e kutatásra. A K+F BÁZIS ALAKULÁSA Ezt elsősorban azon keresztül érzékelhetjük, ha megnézzük, hogy az 1.táblázatban bemutatott dinamikus ráforditás-növekedés mennyire jelentett intenz iv fejlődést a K+F területén. A statisztikák szerint az évről évre jelentős mértékben növekvő K+F ráforditások évről évre növekvő létszámú bázis ellátását fedezték, holott már 1969-ben alapvetően kialakult a hazai K+F hálózat. Az ötödik ötéves terv az akkor meglévő bázis ellátását tartalmazza a nemzeti jövedelem 3 %-át jelentő anyagi fedezet mellett, hangsúlyozva, hogy a meglevő bázis anyagi-műszaki szinvonalának emelésére kivánatos szentelni a továbbra is növekvő mértékű K+F ráforditások egyre nagyobb hányadát. Ennek ellenére a K+F területén tovább emelkedett a kutatóhelyeken foglalkoztatott dolgozók létszáma. A K+F anyagi ellátottságának kevésbé összevont, fajlagos mutatói tehát többet árulnak el a valóságos növekedési folyamatról. FAJLAGOS MUTATÓK Az egy K+F-ben foglalkoztatott dolgozóra, illetve kutatóra számitott adatok arra adnak választ, milyen mértékben javulnak évről-évre a K+F területén dolgozók és kutatók munkájához szükséges anyagi feltételek. A vizsgált adatok természetesen a folyó árakat tükrözik, igy a forint mindenkori vásárlóerejének alakulásától, a költségekbe n integrált arak valtozasatol nem mentesek, mint ahogy tartalmazzák az egyetemi oktatók és a kutatók időközben végrehajtott soronkivüli bérrendezésének hatását is. /Lásd 2.táblázat./ Az egy dolgozóra számitott K+F költség alakulása már lényegesen kisebb dinamikát mutat, mint az összes ráforditások alakulása, különösen az évtized második felében. Az évenkénti 8-9 %-os átlagos növekedés alig haladja meg a nemzeti jövedelem termelésének átlag 8,1 %-os ütemét. Az egy kutatóra számitott költségadatok pedig jelentősen alatta maradnak, amelyből kivételt csak az egyetemi, főiskolai tanszéki kutatóhelyek dolgozóira, illetve kutatóira számitott fajlagos értékek jelentenek. Itt az egy kutatóra számitott költségek több, mint kétsze107