Tudományszervezési Tájékoztató, 1981
1. szám - Figyelő
ebben több mint 15 jelentős tudományos központ vesz részt — többek között a bolgár Társadalomirányítási Intézet, a magyar Vízgazdálkodási Intézet, az NDK-beli Központi Területi Tervezési Intézet, a Lengyel Tudományos Akadémia Rendszerkutatási Intézete, az Össz-szövetségi Rend— szerkutatási Intézet, a csehszlovák Városés Területfejlesztési Tudományos Kutatóintézet . Az intézet arra törekszik, hogy az országos szervezetekkel szilárd szerződések alapján fejlessze a hosszú távú együttműködést. E dokumentumok alapján együttműködési munkaterveket dolgoznak ki, melyek tartalmazzák a konkrét intézkedések listáját és előirányozzák megvalósításuk módját is. A kapcsolaterősités hagyományos formája a nemzetközi konferenciák rendezése. Az 1978-as csehszlovákiai konferenciáról, melynek témája a jelentős termelési-gazdasági komplexumok szervezése és irányitása volt, az intézet monográfiát adott ki 1980-ban. Nagy érdeklődés kisérte az 1979-ben Szuzdalban tartott szemináriumot, melynek témája a tudományos és oktatási káderek képzése és továbbképzése az irányítás területén. 1979—ben jegyzőkönyvet irtak alá az intézet és a KGST közötti együttműködés formáiról. Együttműködési egyezmény jött létre a szocialista világrendszer gazdasági problémáival foglalkozó nemzetközi intézettel és a Nemzetközi Beruházási Bankkal is. Megállapodás jött létre egyezmény aláírásáról az Interatomenergo nemzetközi gazdasági szervezettel. Tárgyalnak az együttműködésről a szocialista országok egy sor más nemzetközi szervezetével. Aktivizálódott a tudományos-műszaki kapcsolatok fejlesztése azokkal a szervezetekkel is, melyek nem tartoznak a KGST rendszerébe. A Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézettel már az együttműködés gyakorlati formáit és módszereit vitatják a "Döntéshozatali rendszerek és elméletek" valamint az "Energetikai rendszerek" problémakörben. Előzetes szerződéseket kötöttek az Aktuális Irányítási Problémák Európai Intézetével. I98O márciusában Szófiában tartották az intézet hetedik ülését, melyen jóváhagyták az intézet 198l-1985-re szóló tudományos-kutatási és koordinációs tevékenységének fő irányait. A Tanács egyhangúlag a korábbi négy alapvető kutatási és koordinációs tevékenységi irányzat folytatása mellett döntött. Ezek keretében koncentrálódnak azok a fő feladatok, melyek elsőrendűen fontosak a baráti országok gazdaságainak fejlesztésében. — EMEL'JANOVjSz.: Mezsdunarodnüj naucsno-iszszledovate1'szkij insztitut problem upravlenija. /Az irányítási problémákkal foglalkozó nemzetközi tudományos kutatóintézet./ = Obscsesztvennüe Nauki /Moszkva/,1980.5. no. I78-I85.p. M.Zs. Értékelés a szovjet TMB munkájáról Hat évvel ezelőtt kezdődött az a hatalmas munka a Szovjetunióban, melynek célja a tudományos minősítések színvonalának —vagyis minőségének és hatékonyságának— növelése volt. Olyan szakértői tanácsokat hoztak létre, melyek gazdag szakmai tapasztalattal és széles tudományos látókörrel rendelkeznek. Több mint I5O akadémikus és levelező tag, a minisztériumok és a főhatóságok felelős munkatársai, Lenin- és Állami-dijas tudósok tartoznak a tanácsok tagjai közé. A TNB e társadalmi szervei nemcsak kontrollálják a disszertáció tudományos és gyakorlati értékét, hanem megvizsgálják a kandidátusi vizsgák program-tervezetét, értékelik a disszertációk tematikáját, tanulmányozzák a minősítés tökéletesítésére tett javaslatokat, és ajánlásokat készítenek szakositott tanácsok létrehozására. A TMB egyik fő feladata annak biztosítása, hogy a szakositott tanácsok hálózata átfogja a különböző régiókat, az országos tudományos központokat, s ugyanakkor ésszerű legyen megoszlása az egyes tudományterületek, valamint a vezető oktatási és kutatási intézmények között. E hálózat fejlesztése nem lehet kampányszerű: állandó, szakadatlan munka szükséges hozzá. A disszertációk értékelése lehetővé teszi a leghatékonyabb kutatások eredményeinek elterjesztését és gyakorlati bevezetését. A TMB évek óta megküldi az Állami Tervbizottságnak, a Tudományos és 79