Tudományszervezési Tájékoztató, 1981
1. szám - Figyelő
lenség miatt. Például az 1980-as év első kilenc hónapja alatt az uj technika állami tervfeladatai közül mindössze 84 %-ot teljesítettek. A legfontosabb tudományos-technikai problémáknak pedig a 92 %-a tekinthető megoldottnak. A tizedik ötéves tervidőszak folyamán több ágazatban /energetika, villamosítás, vaskohászat, fafeldolgozóipar stb./ nem sikerült a terveket megfelelően telj esiteni. Az intézetek tudományos osztályainak tematikájával kapcsolatban sok szó esett a választott témák időszerűtlenségéről. A kutatások koncentrálása helyett gyakorta jelentkezik felesleges párhuzamosság. A kutatási témák ismétlődése, az erők szétforgácsolódása, a sok apró témára fordított eszközök pazarlása még megoldásra váró probléma. A tizedik ötéves terv tapasztalatait mérlegelve megállapították, hogy a jövőben a tudományos kutatásokkal foglalkozó szervezeteknek jelentősen fokozni kell aktivitásukat, és figyelmüket azoknak a problémáknak a megoldására kell összpontosítani, amelyek a társadalmi termelés szempontjából leginkább időszerűek, és hozzájárulnak a kutatási eredmények gyakorlati megvalósításához. A tudományos kutatómunkák finanszírozására 1981-ben 22,6 milliárd rubelt fordítanak, 6 %-kal többet, mint 1980-ban, a nemzeti jövedelem 3»4 %-os emelkedése mellett. Fontos feladat hogy minden egyes tudományos program megalapozott legyen, s pontosan egyezzen a tervintézkedésekkel, melyek végső célja a probléma teljes megoldása. Sikeres teljesítésükben sok feladat hárul a Tervhivatalra, a Tudományos Műszaki Állami Bizottságra, a köztársaságok és a kisebb területi egységek valamennyi érintett szervezetére. — BAJBAKOV.N.K.: 0 goszudarsztvennom plane ékonomicseszkogo i szocial'nogo razvitija SZSZSZR na 1981 god i 0 hode vüpolnenija goszudarsztvennogo plana ékonomicseszkogo i szocial'nogo razvitija SZSZSZR v I98O godu. /А Szovjetunió 198l.évi népgazdasági terve./ = Izvesztija /Moszkva/,I98O.okt.23. 3.p. Bi. J. 62 Mit Ígértek az amerikai elnökjelöltek a tudósoknak? A Physics Today c. folyóirat tudománypolitikai elképzeléseikről interjuvolta meg a három amerikai elnökjelöltet. A folyóirat I98O októberi számában közölte a válaszokat, melyeket az alábbiakban ismertetünk: ANDERSON A jelenlegi kormányzat képtelen hasznosítani a tudományos közösség szakértelmét a döntéshozatalban. Vezetője voltam annak a harcnak, ami a Tudományos és Műszaki Politikai Hivatalt /Office of Science and Technology Policy = OSTP/ újra visszahozta az Elnöki Végrehajtó Hivatalba. Az OSTP-nek növekszik a jelentősége az egyre sürgetőbb energiagondok miatt. E gondok megoldása a tömegközlekedés és az űrkutatás fejlesztésére is kihat. Az energiatakarékosság az energiatervezés legfontosabb feladata; a lakások szigetelése, az autók fogyasztásának csökkentése és az ipar energiatermelékenységének javítása mind ezt a célt szolgálja. A szövetségi kormánynak támogatnia kell ezt a folyamatot, műszaki segítséget kell nyújtania és oktatási programokat kidolgoznia az energiatakarékossági intézkedések foganatosítása végett. Növelni kell a fosszilis fűtőanyagok hazai termelését, fel kell lendíteni a meglévő olajtartalékok kiaknázását; súlyt kell helyezni az olajpalából és a nehézolaj lelőhelyekről történő olajkitermelést célzó K+F programokra. Növelni kell az uj gázlelőhelyek feltárásának szövetségi támogatását. Az atommaghasadás fokozott biztonságával és növekvő költségével kapcsolatos problémák komoly nehézségeket vetnek fel. A Kemény- és a Rogovin jelentés súlyos hiányosságokat fedezett fel az Atomellenőrző Bizottság /Nuclear Regulatory Commission = NRC/ gyakorlatában, valamint az iparban. Ezért az NRC-nek meg kell tiltani uj működési engedélyek kiadását, amennyiben a szigorú biztonsági intézkedéseket az atomerőmű tervezésénél nem tartották be. Az Anderson/Lucey kormány javasolná az uj