Tudományszervezési Tájékoztató, 1979

1. szám - Szemle

fogalmát, a "tudásipar" kifejezés ujkeletü használatát hozta fel. Kétféle: soft /puha/ és hard /kemény/ determinizmust különböztetett meg. Összefoglalóan azt mondotta, hogy a technológiai determinizmus a tudomány, a technológia és a társadalom összefüggéseiről szóló vulgarizált, leegyszerűsített irányzat. Mint filozófiai elmélet szinte alig létezik, a gondolkodásra és a cselekvésre mégis nagy erővel hat. A "puha" determinizmus szerinte még a "kemény" determinizmusnál is veszélyesebb eszme. Az a hit, hogy a technológiai fejlődés egy napon mindent "pontosan" a helyére tesz, mélyen beleágyazódott kulturánkba, és ma az egyik legnagyobb veszély. Hirsch-re való hivatkozással azt mondotta: a technológiai determinizmus csak abban különbözik az utópizmustól, hogy hisz abban, hogy a fejlődés gondoskodik rólunk és mindig meg fogjuk találni a módját a "lyukak betömésének". A társadalom morális vetületének felülvizsgálata nélkül —különös tekintettel a jövedelem és a gazdaság elosztásának alapjaira— a technológikus korrekciók vajmi keveset segítenek rajtunk. Az ülés résztvevői az elhangzott tételeket eléggé hevesen vitatták. Különösen Vojin Milic belgrádi professzor utasította el azt az állítást, mintha a marxizmus eleve techno-ökonomizmus lenne. A TUDOMÁNYOS ISMERETEK SZOCIOLÓGIAI ELEMZÉSE A 3>számu ülésen a tudományos ismeretek szociológiai elemzése került napirendre Peter Weingart /NSZK/ elnökletével. Jan Barmark és Göran Wallén /Svédország/ a tudástermelés interdiszciplináris csoportokban cimmel tartottak előadást. Kifejtették azt az összefüggést, ahogyan a tudomány "társadalmi környezete" hat a tudományos eredményekre. Ezért, szerintük, ha a tudás változik, akkor a "társadalmi szervezet"-nek is meg kell változnia. A kutatási projektum szervezetének ezért idomulnia kell a tudásban bekövetkezett fejlődéshez. Objektivan tehát soha nem létezhet "legjobb szervezet". Csupán szervezeti eszközökkel nem lehet megoldani a problémákat, a kutatócsoport tagjai közötti pszichoszociális integrációra is szükség van a sikerhez. Ezt ők a "csoport alchimiájá"-nak nevezték. Egy interdiszciplináris projektumban való részvétel változásokat követel meg a kutató foglalkozási szerepeiben is. Néhányan esetleg még egyetlen diszciplínára orientáltak, de már kezdik megérteni más szakágak képviselőit; csak nagyon kevesen válnak generalistákká. Ez utóbbiaknak egyébként két tipusa van: az egyik integrálja a paradigmát és az elméleti munkát, a másik pedig "konzultáns"-ként dolgozik. Végső következtetésük igy hangzik: az ismeretek reális integrációját nem érhetjük el kis ismeret-darabkák egymáshoz illesztgetése révén, még akkor sem, ha ezt a folyamatot megtervezzük. Az integráció változásokat igényel a paradigmákban is, az elméletekben is. Michael Mulkay /Anglia/ a tudás és a hasznosság fogalmait kötötte össze. Kissé konzervatív módon a tudást a bizonyított ismeretekre korlátozta. Azt fejtegette, hogy az alkalmazás önmagában nem igazolja a megismerést. A vitában Ben-David Semmelweis példáját idézte fel, miszerint az ismeret még akkor is tudományos, ha az eljárás /adott esetben a gyermekágyi fertőzés és az ellene történő védekezés/ mechanizmusa a kutató számára még nem felderített. Mások az igazság és az alkalmazhatóság keresztviszonyait /igaz-alkalmazható; i

baz-alkalmazhatatlan; téves-alkalmazható; téves-alkalmazhatatlan/ elemezték. Végül Helmut Steiner az NDK-beli posztgraduális képzést ismertette, de sajnos ennek nem volt sem empirikus megalapozása, sem elméletileg érdekes vonatkozása. A 4.SZ. ülésszakot a "Business Meeting"-nek szentelték /ennek ismertetésére később térünk rá/. TUDOMÁNY ÉS POLITIKA Az 5«számu ülésen a tudomány és a politika összefüggését vitatták meg /elnök: Stuart Blume, Anglia/. Mindössze két előadásra került sor: Genevieve Benezra /Kanada/ a hatékonyság dilemmáiról beszélt, ismertetve egy egyetemi kutatási programm tör37